Szekér Nóra - Riba András László: A Nagy Imre-kód. Nagy Imre újratemetésének politikai dimenziói - RETÖRKI könyvek 5. (Lakitelek, 2014)

Előszó

Előszó

akkor már lehetséges köztársaságielnök-jelölt Pozsgay Imre és Fejti György maradtak. Fejti György nem volt sem karizmatikus vezető, sem az ellenzék egyik vagy másik áramlatával szimpatizáló államminiszter, nem volt sértett pártideológus sem. Fejti Györgynek az MSZMP KB adminisztratív titkáraként az átmenet szinte valamennyi stratégiailag fontos politikai-hatalmi kérdésében illetékessége volt. O volt a hatalom technikusa.

A hatalmi játszma ’89 nyarára - Nagy Imre újratemetésekor - érkezett el minden szinten a döntő jelentőségű pillanatokhoz. Az MSZMP pártegysége ekkorra nem volt más, mint mesterségesen életben tartott illúzió. A párttagok ezrével léptek ki a pártból. A négytagú elnökségből a párt szervezési kérdései Grósz Károlyra maradtak régi-új és mintegy lehetetlen feladatként, ugyanis az MSZMP magában hordozott több, az MSZMP-n belül és azon kívül is létező pártot (platformot). Csak az elnökségen belül legalább három egymástól merőben elkülönülő politikai irányultság volt jelen úgy, hogy Pozsgay Imre és Nyers Rezső a párt reformszámyának kiemelkedő személyiségei két egymástól távol álló politikai áramlatban voltak érdekeltek. Mint már szóba került, az ezt megelőző hónapokban is többször felmerült a párt szétválásának kérdése, a legkritikusabb holtpont azonban kétségkívül a Pozsgay-nyilatkozat után alakult ki. ’89 tavasza hatalmi szempontból rengeteg bizonytalanságot és esetlegességet hordozott magában, emiatt az akkori vezetés igyekezett elkerülni, legalábbis egy ideig megakadályozni vagy késleltetni a pártszakadást. Valószínűleg ezért sem tudták igazán kihasználni a kitűzött határidőkhöz képest kissé korán és ezzel együtt túl határozottan megjelenő reformköri mozgalom megszerveződését a párton belül. A főtitkár számára tehát a vezetési szerkezet megváltozásával a hatalmi viszonyok kedvezőtlenül alakultak. Az önállóbb szerephez jutó kormánynak és Németh Miklósnak mint kormányfőnek komoly presztízse volt az ellenzék körében és a nemzetközi politikában is.

Május eleje és június közepe között az MSZMP és a vele szemben szövetségbe tömörült ellenzéki pártok között az előzetes egyeztető tárgyalások létrehozták az átmenet formai szerkezetét, a Nemzeti Kerekasztalt, amely azt volt hivatott beteljesíteni, hogy tárgyalások és megállapodás révén a békés átmenet feltételei legyenek garantálva minden oldalról. Ez a formai szerkezet alapvetően különbözött a Magyar Demokrata Fórum eredeti önálló elképzelésétől, amely el kívánta kerülni a nemzet fölötti megállapodást. Az Alkotmányozó Nemzetgyűlést tartották volna alapvetően helyes formának, különösen, amikor a tét immár a rendszer leváltása volt. Mindehhez olyan,

11