Kahler Frigyes: Az Igazság Canossa-járása avagy a rendszerváltoztatás és az igazságtétel történetéhez - RETÖRKI könyvek 4. (Lakitelek, 2014)
I. Az igazságtétel igényének megjelenése - az 1989. év eseményei és az első semmisségi törvény
Aczél indulatos kitörésére Kulcsár Kálmán80 igazságügy-miniszter válaszolt, aki meghívottként vett részt a KB-ülésén: „Én nagyon megértem Aczél elvtársnak az aggályait és tulajdonképpen ezzel szeretnék foglalkozni. Valóban ezek az ügyek olyanok, amelyekben nagyon sok mindent fölhasználtak annak érdekében, hogy tisztességes embereket beismerésre késztessenek... Nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy itt azokról van szó, akik ártatlanul kerültek bele. Hogy ezt maximális tapintattal kell elvégezni, az természetes... A föltárt tények napvilágra akkor kerülnek, amikor ezt helyesnek látjuk, és nyilvánvalóan nem olyan részletekben, ahogy erre Aczél elvtárs utalt. Mindössze annyit kell megállapítanunk, hogy milyen ügyekben, kik voltak koncepciós perek áldozatai. Talán egy névsor is elég a végén, és tehetünk majd egy olyan javaslatot..., hogy ezeket az ügyeket úgy zárjuk le, hogy meghatározott per-kategóriákban az ártatlannak bizonyult vádlottakat törvény által rehabilitáljuk... Természetesen a bizottságok munkáját titok övezi addig, amíg ez megfelelőnek tűnik. (Kiemelés tőlem. K. F.) Kulcsár Kálmán nyilatkozata több fontos momentumot vetít előre, amelyekkel a következő fejezetekben foglalkozunk. Az egyik a bizottsági munka és annak nyilvánossága, amely valójában kezdettől fogva taktikai kérdés volt. A másik a felülvizsgálat módja. Itt jelenik meg először a semmisségi törvénnyel - ex lege - történő rehabilitáció megoldása, amelynek ellentmondásairól ugyancsak a következő fejezetben szólunk. Kulcsár célja itt mindenesetre a politikai felhatalmazás elnyerése volt, mert e nélkül lehetetlen lett volna a szükséges iratok beszerzése, elsősorban a belügyminisztériumtól. 80 Az Igazság Canossa-járása__________________________________________ 80 Kulcsár Kálmán, dr. (Erdőtelek, 1928. június 27. - Budapest, 2010. szeptember 4.) jogász, szociológus, egyetemi tanár, igazságügy-miniszter, akadémikus. Budapesten szerzett jogi diplomát 1950-ben. Katonai ügyész, minisztériumi tisztviselő, bírói kinevezés várományosa. 1956-ban a statáriális intézkedés bevezetése miatt lemondott a bírói kinevezésről. 1957-től az ELTE-n majd az MTA Jogtudományi Intézetében tudományos munkatárs, 1963-tól 1970-ig a pécsi egyetem jogi karán tanított. 1965-66-ban ösztöndíjas vendégkutató a Columbia- és a Berkeley egyetemen. 1969-től az MTA szociológiai intézetének igazgatója, az ELTE jogszociológiai tanszékének megalapítója. 1970-től egyetemi tanár. Vendégprofesszor Indiában. 1973-tól az MTA levelező tagja, 1982-től akadémikus. 1988-tól a Grósz- és Németh-kormány igazságügy-minisztere. A Hazafias Népfront utolsó elnöke. 1990-től 1993-ig ottawai nagykövet. 1996-1999 között a Magyar Nemzet szerkesztőbizottsági tagja.. 42
