Kahler Frigyes: Az Igazság Canossa-járása avagy a rendszerváltoztatás és az igazságtétel történetéhez - RETÖRKI könyvek 4. (Lakitelek, 2014)
II. Út a második semmisségi törvényhez - az igazságtétel kérdésének frontvonalai - az 1990-es év
Az Igazság Canossa-járása nehéz lenne megálljt parancsolni, elszabadulnának az indulatok. A megelőzést nem a büntetőjogi megtorlás eszközével kell elérni.” A büntetőjogi felelősség kérdését kategorikusan kizáró álláspont - mint később látni fogjuk - a balliberális oldal álláspontja, szakmailag nem csak tarthatatlan, de több - gondolatilag zavaros - megállapítást is tartalmaz. Nem ad választ arra az elsődleges kérdésre, hogy miért kellene a számos emberéletet követelő főbenjáró bűnösöknek teljes felmentést biztosítani, továbbá, hogy felelősségrevonásuk miért okozná „a társadalom morális károsodását”, mégpedig „felmérhetetlen” mértékben? S miért nem káros társadalmilag, ha főbenjáró bűnösök büntetlenül élhetnek?! Azt a fikcióját sem valószínűsíti tényekkel, hogy miért terhelné meg a társadalmat „a sok eljárás lefolytatása”? Az pedig jogi dilettantizmus, hogy „nehéz lenne megálljt parancsolni, elszabadulnának az indulatok”. Éppen a jól képzett ügyvéd ne tudná, hogy egy jogállamban az ügyész vádmonopóliuma határozza meg az elindított ügyeket és a törvényhozás azt a „mélységet”, amíg a felelősséget vizsgálni kell. Dombach álláspontja tehát korántsem szakmai, hanem politikai. Ez tükröződik az „erkölcsi-politikai felelősségre vonás” kérdéséről írott eszme- futtatásában is. Eszerint „a felelősök bizonyos körénél szükséges feltárni a felelősségüket, nyilvánosságra hozni és velük szemben azt az igényt támasztani, hogy távozzanak a közéletből”. A Szerző még ezt is „igen kényes kérdéseként kezeli. „A vizsgálódás nem vezethet társadalmi méretű boszorkányüldözéshez, proskribáláshoz, az indulatok elszabadulásához.” Az erkölcsi-politikai felelősség vonatkozásában a Szerző szerint: „Azt a lehetőséget el kell vetni, hogy személyre szóló vizsgálatok történjenek. Nem név szerint megnevezett személyek felelősségét kell vizsgálni, mert ez elkerülhetetlenül személyeskedéshez, hajszához vezetne.” Ezután megadja a kérdés eléggé sajátságos megoldását: „Az az álláspont helyeselhető véleményem szerint, hogy nem a vizsgálandó személyeket kell kiválasztani, hanem nagy horderejű, különösen súlyos törvénysértő intézkedéseket, az abban meghatározó szerepet játszó személyek felelősségét kell feltárni.” Sajátos szofizmusra utal a két mondat összevetése. Egy tényállás felderítése több úton lehetséges, de minden esetben a legrövidebbet és a legcélravezetőbbet kell választani. Egy belügyi intézkedésnél pl. sokkal gyorsabb és célravezetőbb az intézkedés alapját meghatározó belügyminiszter 108
