Katona András: Tüntetések könyve. Negyedszázad 56 tüntetése Magyarországon (1988-2013) - RETÖRKI könyvek 3. (Lakitelek, 2014)
Amit a tüntetésekről tudni kell - múltban és jelenben - A gyülekezési jogról múltban és jelenben (K. A.)
Amit a tüntetésekről tudni kell - múltban és jelenben A gyülekezési jogról múltban és jelenben Az ember el nem idegeníthető, természetes jogait először a felvilágosodás filozófusai (például Rousseau, illetve korábban az angol Locke) fogalmazták meg. Az 1776-os amerikai Függetlenségi nyilatkozatban, majd a francia Alkotmány ózó Nemzetgyűlés által 1789-ben elfogadott Emberi és polgári jogok nyilatkozatában öltöttek testet a klasszikus személyhez fűződő szabadságjogok, például az élethez és emberi méltósághoz való jog, valamint a lelkiismereti és vallásszabadság. Kicsit később fogalmazódtak meg az immár kollektív jellegű egyéni politikai jogok: az egyesülési, gyülekezési és választójog, továbbá a véleménynyilvánítás szabadsága. Ezek az emberek közéletben, közügyekben való részvételét tették lehetővé. A gyülekezési szabadság a demokrácia érvényesülésének egyik fontos biztosítéka, elősegíti az érdek- és véleménykülönbségek megjelenítését, ennyiben az alkotmányos demokráciák lényeges alkotórésze. A gyülekezési jog megfogalmazását először az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának, első módosítása tartalmazta: I. kiegészítő cikkely: „A Kongresszus ... nem csorbítja a népnek a békés gyülekezéshez való jogát...” (1791). Az első francia polgári alkotmány 1791-ben mondta ki először és egyértelműen, hogy „... az alkotmány mint természetes és polgári jogot biztosítja a polgárok szabadságát arra, hogy nyilvános helyeken, a nyugalmat megtartva és fegyvertelenül a rendőri törvények betartása mellett gyülekezzenek.'’'’ A soha életbe nem lépett 1793-as jakobinus alkotmány a gyülekezési jogot minden korlátozás nélkül fogalmazta meg. Az 1795-ös thermidori konventé viszont erőteljesen korlátozta azt: „...fel kell oszlatni minden nem fegyveres gyülekezést is, előbb szóbeli utasítással, s ha szükséges, fegyveres erő bevetésével.” Ezt követően a gyülekezési jogot - az 1831-es belga alkotmánytól eltekintve - csak az 1848-as francia alkotmány ismerte el újra, ahol egyébként 1881-ben fogalmazták meg az első önálló gyülekezési törvényt. A XIX. század második felében Franciaországon kívül csak néhány európai ország rendelkezett ilyen speciális törvénnyel: Németország, Ausztria, Belgium, Hollandia, Spanyolország, Portugália és Szerbia. Ezt követően szinte valamennyi polgári alkotmány alapjogként szabályozta a gyülekezés szabadságát, amelynek legfontosabb korlátja az volt, hogy a polgárok csak békésen és fegyvertelenül vehettek részt a gyűléseken, rendezvényeken. A XIX. század mintaalkotmányának tekinthető 1831. évi 37
