Katona András: Tüntetések könyve. Negyedszázad 56 tüntetése Magyarországon (1988-2013) - RETÖRKI könyvek 3. (Lakitelek, 2014)
Amit a tüntetésekről tudni kell - múltban és jelenben - „A tömegek lázadása”: a tüntetések szerepe a tömegdemokráciákban (S.K.)
Tüntetések könyve tessé válik, ráadásul anélkül, hogy ezért különösebb egyéni erőfeszítést kellene tennie. Igaz, amíg odáig eljutnak, „vannak nehézségek”, de az eredmény csodálatos lesz. A sztálini rendszer embertelen gyakorlatának részleges megismerése és az 1956-os magyar forradalom már sokakat elbizonytalanított, de voltak, akik halálukig nem ábrándultak ki. A parlamentáris demokráciákban ugyanis pőrén megmutatkozik az ember hétköznapi tökéletlensége, ezért a jobb világ után vágyakozó, de az emberi erőfeszítésre, áldozatvállalásra épülő civilizáció lényegét meg nem értő tömegember mindig is hajlamos marad az erőfeszítés nélküli élet lehetőségét hirdető hazug ígéreteket elfogadni. Mindezzel párhuzamosan - a második világháború után - egyre nyilvánvalóbbá vált a demokráciák úgynevezett tömegdemokráciákká, válása. Az általános választójog elterjedése következtében minden felnőtt állampolgár választójogot kapott, az egyes pártoknak tehát arra kellett törekedniük, hogy a legkevésbé művelt rétegekhez is eljuttassák a számukra is érthetően megfogalmazott politikai programjukat. Ennek következtében a politikai megnyilatkozások egyre színvonaltalanabbakká váltak, s a programok néhány szavas jelmondatokká egyszerűsödtek. A legszerényebb műveltségű rétegek szavazatának megszerzéséért folytatott küzdelem lesüllyesztette a politizálás színvonalát, s az általuk is könnyen értelmezett indulatokat állította az előtérbe. Ebből következően az ellenfél politikai nézeteinek szakszerű bírálatát felváltotta az ellenfél lejáratása, sőt meggyűlöltetése. A gyűlöletkampányok tehát a politikai ellenfeleket gyűlöletes ellenséggé torzították. Ez a józan ész trónfosztását jelentő módszer pedig a parlamentáris demokráciák működését veszélyezteti. Ebben a helyzetben a pártoknak azért sem érdeke, hogy alapos programokat hozzanak nyilvánosságra, mert azokat politikai ellenfeleik eleve kiforgatják és lejáratják, élve azzal a lehetőséggel, hogy minden ember alkotta munkába bele lehet kötni. E mellett kihasználva azt a tényt, hogy egy adott helyzetben több jó megoldás is lehetséges, a kormány megoldási javaslatával szemben eleve felvetnek egy másikat, harsányan hirdetve, hogy a kormány megint rossz utat választott. Ilyen körülmények között az úgynevezett konstruktív ellenzékiség elképzelhetetlen. Ez pedig azt eredményezi, hogy a politikában résztvevők önmagukat - és a demokráciát - járatják le, miután kölcsönösen „bebizonyították” a másik fél hiteltelenségét és alkalmatlanságát. A pártok politikai versengésén és választásokon való megméretésén alapuló parlamentáris demokrácia lényege az lenne, hogy a kisebbségben maradó erők tudomásul veszik: a többség alakít kormányt, és a következő vá34
