Katona András: Tüntetések könyve. Negyedszázad 56 tüntetése Magyarországon (1988-2013) - RETÖRKI könyvek 3. (Lakitelek, 2014)
Amit a tüntetésekről tudni kell - múltban és jelenben - „A tömegek lázadása”: a tüntetések szerepe a tömegdemokráciákban (S.K.)
Amit a tüntetésekről tudni kell - múltban és jelenben lasztásokig ő irányítja az országot. Az eredményes kormányzásnak azonban az is előfeltétele, hogy az ellenzék jóindulatú semlegességet, sőt bizonyos esetekben együttműködésre való hajlandóságot is mutasson. Ez azonban a gyűlöletre épülő tömegdemokráciákban elképzelhetetlen, hiszen az ellenzékbe került erők mindent elkövetnek a kormányzat lejáratása érdekében, ami eleve rontja a kormányzás színvonalát, s ezen túlmenően egyre elviselhetetlenebbé teszi az egymást gyűlölő csoportokból álló ország belső hangulatát. Ennek a gyűlölet alapú közéletnek természetes következményei, hogy az ellenzék nem megalapozott bírálatokat és javaslatokat készít, hanem lejárató akciókat folytat a kormány ellen, s rendszeresen tüntetéseket szervez annak megbuktatására. A tömegember tehát megelégszik a felháborodott tagadással, „mert mindmáig csak a tagadásból él, meg abból, amit mások alkottak vagy gyűjtöttek,”17 Az elmondottak alapján megállapítható, hogy a tömegdemokráciának nevezett jelenséget inkább ochlokráciának kellene nevezni. A görögök ugyanis három uralmi formát különböztettek meg: arisztokrácia (a kiválóak uralma), demokrácia (a nép uralma) és ochlokrácia (a csőcselék uralma). Ez utóbbit ugyan sértőnek érezheti a magát kiválónak tartó tömegember, de a valóságnak ez felelne meg a legjobban. A demokrácia ugyanis akkor és úgy lehetne a leghatékonyabb és legemberségesebb, ha a nép okos gyülekezete a legkiválóbbakat választaná meg vezetőinek és képviselőinek. Ez azonban mindaddig elképzelhetetlen, amíg a szavazó polgárok indulatból és gyűlöletből választanak. Magyarországon az 1990 tavaszán rendezett országgyűlési választások után az ellenzékbe került szociálliberális pártok az ellenzéki politizálás lehető legrosszabb fajtáját mutatták fel, és tették követendő példává. Katasztrófának tekintették a nemzeti demokrata pártok választási győzelmét, és a legképtelenebb vádakkal riogattak. Megalakulása óta folyamatos sajtóhadjáratot folytattak Antall József kormánya ellen, és igyekeztek lehetetlenné tenni annak munkáját. így gyorsan sikerült a közhangulatot az új kormány ellen fordítani, amely kezdetben védekezésre képtelen volt, mert az egykori pártállami sajtó szinte egyöntetűen az ellenzék szolgálatába állt, és szemen szedett hazugságok sorát terjesztette a kormányzatról. Ellenzéki közszereplők - élükön a köztársasági elnökkel - hasonlóképpen nyilatkoztak a készségesen rendelkezésükre álló külföldi fórumokon, s nem egyszer kértek segítséget a senki ál17 Ortega y Gasset: i. m. 189. 35
