Katona András: Tüntetések könyve. Negyedszázad 56 tüntetése Magyarországon (1988-2013) - RETÖRKI könyvek 3. (Lakitelek, 2014)
Tüntetésről tüntetésre: az események és hátterük - V. Nézzünk a színfalak mögé! Elemzések (K. Z.)
Tüntetések könyve Betiltott tüntetések A tüntetések célja általában a nyilvánosság elérése, a követelés minél szélesebb körű megismertetése és támogatottságának bemutatása. Az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogy milyen gyakorlat alakult ki a nem kívánt tüntetések betiltására és ellehetetlenítésére diktatórikus és demokratikus rendszerekben. Korábban egy tüntetés sikerét a résztvevők számán mérték, napjainkra már sokkal inkább a médiavisszhang a mérvadó. Egy tüntetés betiltása éppen ezt az elérni kívánt célt kívánja meghiúsítani. A szervezőket és résztvevőket nagyobb „költség” elé akarják állítani, mint amekkora politikai haszonra ők a tüntetéssel számítanak. Egy diktatúrában a nyilvánosság korlátozott, így a rendszer elleni tüntetésekről szóló hírek egyáltalán nem, vagy csak torzítva kaptak teret. Magyar- ország esetében a XX. század közepétől a második nyilvánosságot a nyugatról sugárzott rádióadások {Szabad Európa Rádió, Amerika Hangja), majd a szűk körben terjesztett szamizdat-kiadványok jelentették. Bevett szokás volt, hogy a nyugati médiában elhangzott híreket a közszolgálati rádió éjszakai, alig hallgatott hírműsoraiban a rendszer számára elfogadható módon olvasták be, relati vizái ták. A hidegháború idején a Nyugat a politikai és emberi jogok érvényesítését szorgalmazta, míg a Szovjetunió által irányított tömb a belügyekbe való be nem avatkozást és az 1945 utáni határok sérthetetlenségének kimondását tartotta fontosnak. Ellenzéki csoportok (például a csehszlovákiai Charta ’77) a Helsinki Záróokmányban (1975) foglalt, az államszocialista országok által is elfogadott jogokra hivatkozva léptek fel, követelték állampolgári és politikaijogaik (így a tüntetéshez való jog) szabad gyakorlását. A rendszerváltoztatás előtt jellemzően ideológiai-politikai okokból tiltottak be tüntetéseket. Kizárólag a rendszer melletti és az állami szervek által rendezett demonstrációk voltak megengedve, melyek közül az 1957. május 1-jén a budapesti Hősök terén tartott tömegrendezvény volt az egyik legfontosabb. Egy ilyen rendszerben nem létezhetett a hivatalostól eltérő valóságértelmezés, ezért az államhatalom az elnyomó apparátus teljes eszköztárát bevetette. Az akkori technikai körülmények között komoly kihívást jelentett egy ellenzéki tüntetés megszervezése. Telefon csak kevés lakásban volt, így általában a munkahelyeken zajlott a szervezés. Feliratokat, szórólapokat és más 304
