Katona András: Tüntetések könyve. Negyedszázad 56 tüntetése Magyarországon (1988-2013) - RETÖRKI könyvek 3. (Lakitelek, 2014)

Tüntetésről tüntetésre: az események és hátterük - IV. A kétharmad és ellenzéke (2010-2013) (S. K.)

IV. A kétharmad és ellenzéke (2010-2013) A 2010 áprilisában tartott országgyűlési választásokat a Fidesz-KDNP pártszövetség nyerte, több mint kétharmados többséggel. Az Orbán Viktor vezette új kormánynak egy gazdasági és politikai csődben lévő országot kellett talpra állítania. A gazdasági összeomlás elkerülése érdekében a kor­mány a hagyományos válságkezeléstől eltérő módszereket választott, ami sértette a nemzetközi pénztőke és multinacionális nagyvállalatok érdekeit. Kapóra jött ezek számára, hogy a baloldali ellenzék készségesen szállította a magyarországi állapotokat rágalmazó híreszteléseket, így hazánk politikai támadások kereszttüzébe került. A kormánynak azonban sikerült megőriz­nie belső támogatottságát, s a már veszélyessé váló külső nyomás idején a magyar nép százezres tüntetésekkel fejezte ki a kormány iránti bizalmát. Ez a támogatottság tette lehetővé, hogy a kormány folytathatta az olyan régen időszerű reformok bevezetését, mint a nyugdíjé, az egészségügyé és az ok­tatásé, s az utóbbi kettő a lehetőségek határain belül szabta béremelésekkel is járt. A munka alapú társadalom megteremtése érdekében meg kellett újí­tani a Munka Törvénykönyvét, a közbiztonság és a közállapotok javítá­sa érdekében új büntető, valamint polgári törvénykönyvet kellett alkotni. Emellett kidolgozták és elfogadták az új választójogi törvényt, közel felé­vel csökkentve az országgyűlési képviselők számát. S élve a kétharmados parlamenti többség adta lehetőséggel - az Országgyűlés megalkotta a már régóta esedékes új magyar alkotmányt, az Alaptörvényt. A baloldali ellenzék, mely a saját, néha nem is létező elképzelésein kí­vül minden mást eleve rossznak tart - szokásához híven - a kormány törek­véseit a demokrácia és a szabadságjogok felszámolásának minősítette, és egyre hisztérikusabb támadásokat indított a kormányzat ellen. Ugyanakkor képtelennek bizonyult arra, hogy a jelenleg megvalósulóval szemben egy egységes jói megalapozott politikai programot mutasson fel. A társadalom jelentős része viszont megértette, hogy az ország - a baloldali kormányza­tok idejétől eltérően - végre nem sodródik, hanem irányítottan halad.

Next

/
Oldalképek
Tartalom