M. Kiss Sándor (szerk.): Rendszerváltás 1989. 15 tanulmány - RETÖRKI könyvek 2. (Lakitelek, 2014)
I. fejezet
Rendszerváltás 1989 séget jelent, hogy a több mint három évtizeddel korábbi helyzethez képest az USA-nak immár direkt befolyása volt az események alakulására: a Szovjetunióra éppúgy, mint a keleti blokk országainak felére. A befolyásolás képessége ugyanakkor nem jelentett - Washington szemszögéből sem - kiszámíthatóságot, így az amerikai külpolitika a várható változások generálta lehetséges politikai és társadalmi feszültségekre koncentrált, részben integránsán, részben túl a keleti blokk általános gazdasági válságán. „A szovjetunióbeli változások, a nagyhatalmak viszonyának javulása, a kisebb szocialista országokon belül kibontakozó reformfolyamatok és a lengyelországi konszolidáció hatására az amerikai külpolitikában erősödik az igény a Kelet-Európa-politika és a differenciálási kritériumok átértékelésére: a fejlemények összhatásukban megváltoztatják az egyes kelet-európai országok fontossági sorrendjét. Az amerikai kormányzat a térséget ma potenciális válság-övezetnek (sic!) tekinti;33 ugyanakkor hangsúlyozza, hogy nem a robbanásban, hanem a viszonylagos stabilitás mellett végbemenő radikális, intézményes változásokban, a politikai pluralizmus térhódításában érdekelt, tevékenységével ezt kívánja elősegíteni. Az USA számára 33 A válságövezetként való kezelés nem egyszerűen a keleti blokk országainak belső válsága, hanem egyszersmind az általuk esetlegesen generált 'ostorcsapás-effektus' miatt vált hangsúlyossá. 1989 májusában az amerikai képviselőház külügyi bizottságának európai ügyekért felelős albizottságában két professzor, Seweryn Bialer a Columbia Egyetem, és Karen Dawisha a marylandi egyetem politológusai elemezték azon kihívásokat, melyekkel Washington 1988-ra szembekerült. Bialer szerint a szovjet peresztrojka kulcskérdést épp a keleti blokk belső fejleményei jelentették, szerinte ugyanis „Gorbacsov időt próbál nyerni, elodázandó a robbanást a térségben, amíg a Szovjetunió gazdaságilag erőre kap. [...] Törekvéseinek sikere azonban kérdéses, többek között a térségben erősödő antikommunista hangulat miatt.” A Columbia professzora azt is kiemelte, hogy a térség politikai és társadalmi stabilitásának fenntartásához - melyben az USA alapvető érdekekkel bírt - változásokra volt szükség Washington addigi külpolitikájában, ennek egyik eszközéül egy „új Marshall-tervet” ajánlott. Ugyanitt Dawisha is vázolt konkrét, gyakorlati lépésekét. Egyrészt javasolta „szelektív megközelítéssel támogatni a lengyel agrár exportot és a magyar bankélet fejlődését”, másrészt felvetette a Jackson-Vanik kiegészítés hatályon kívül helyezését. A későbbi történések ismeretében, illetve egyértelmű magyar vonatkozása miatt fontos, hogy Romániát mindketten „robbanásveszélyesnek” ítélték, s a magyar kisebbség romániai üldöztetése miatt szorgalmazták, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) keretein belül az USA egyértelműen a magyar álláspontot támogassa. MNLOL KÜM TŰK 4-1 1196-2 68
