M. Kiss Sándor (szerk.): Rendszerváltás 1989. 15 tanulmány - RETÖRKI könyvek 2. (Lakitelek, 2014)

II. fejezet

Rendszerváltás 1989 Balogh okkal fordult hozzám, noha nem voltam tanítványa, mégis is­mert régebbről, másoktól. Történt ugyanis, hogy 1985-ben előadást tartot­tam az 1945-1956 közötti korszak büntetőpereiről - ún. szabad pártnapi po­litikai oktatás keretében - a LfB-on, amit egy hosszabb beszélgetés követett az általános elnökhelyettes szobájában. Nagy Zoltán és Balogh régi barátok voltak, rendszeresen összejártak.15 A Mozgó Világban közölt részletből (is) tudta, hogy heteken belül megjelenik Szász Béla drámai, a Rajk-Brankov- ügyről és benne saját sorsának alakulásáról írott visszaemlékezése, a „Min­den kényszer nélkül”, amit én rendeztem sajtó alá.16 Nem volt titok előtte, hogy mivel foglalkozom, mit kutatok (akkor már több mint másfél évtizede), kiket kérdeztem meg, stb. Beszélgetésünk során felelevenítette kutatási ta­pasztalatait. Ennek korabeli helyzetét ő sem látta rózsásnak, de bízott abban, hogy a közel évtizedes levéltári tapasztalatom (korábban, 1973-1982 között hivatali elfoglaltságom Budapest Főváros Levéltárában a fővárosi és több vidék népügyészség és népbíróság büntetőeljárásainak feldolgozása volt), a különböző irattárakban folytatott kutatásaim, az egykori államvédelmis ve­zetőkkel, továbbá a korábbi időszak katonai és polgári bíráival folytatott be­szélgetéseim segíthetnek e feladat megoldásakor, főleg a pertípusok csopor­tosításában. Egy héten belül várta az összegzésemet. Én sem voltam optimista. Elmondtam neki, hogy 1987 őszén elődje, Huszár István ugyan felkért a (kiadni tervezett) Magyarország története X. kötethez előtanulmány írására - ezt négy történésszel együtt ő is megkapta 1988 őszén -, de a megrendelő intézet a törvénysértő17 büntetőperekről elké­szített, több mint kétszáz oldalas, tízíves szakanyaghoz, a '30-as évek végé­15 A beszélgetésen részt vett az előadásra engem felkérő Vágó Tibor „helyi" párttitkár, tanácsvezető bíró, valamint Jacsó János vezérőrnagy, elnökhelyettes, a Katonai Kollégium vezetője. Az '56-ot követő megtorlás során folytatott ítélkezésük 1990-ben vált ismertté előttem: Vágó az LfB-n kilenc, Jacsó hadbíró századosként a Budapesti Katonai Bíróságon öt, utóbb végrehajtott halálos ítéletet hirdetett ki. Nagy múltjának szigorúan titkos vonu­latáról 1991-ben értesültem... 16 Szász Béla: Minden kényszer nélkül. Egy műper története. Bp., 1989. Európa - His­tória. A kötet utószavát és a jegyzeteket írta Zinner Tibor. A Mozgó Világ 1988 novem­berében közölt részletet belőle, jegyzeteit szintén én készítettem. 17 Zinner Tibor: Adalékok a magyarországi sztálinista perek történetéhez, különös tekin­tettel a koncepciók keletkezésének politikai és államvédelmi indítékaira, Bp., 1988. Kézirat. 210. o. 198

Next

/
Oldalképek
Tartalom