M. Kiss Sándor (szerk.): Rendszerváltás 1989. 15 tanulmány - RETÖRKI könyvek 2. (Lakitelek, 2014)
II. fejezet
Rendszerváltás 1989 ugyan a nyilvánosság felé irányuló kommunikáció részei, de a mélyebb rétegekben, korabeli „szocialista típusú” gondolatműhelyekben forrhattak ki. A tanulmány célja tehát, hogy a rendszerváltozás makrofolyamatán belül az MSZMP kommunikációs stratégiáját megvizsgálja, kifejezetten a sajtóbeli megnyilatkozásokat feltárva, elemezve. Hogyan adták az ország tudtára, hogy mi vár rá a közeljövőben, ezzel együtt a pártvezetés hogyan „reformálódott”, milyen - korabeli kifejezéssel - „demokratizálódási” folyamaton ment keresztül? Hogyan örökítették át hatalmukat, és ezt milyen elvi alapokkal és írott és szóbeli megnyilatkozásokkal támasztották alá? A kutatás során fokozatosan módosult az előfeltevésem, miszerint az MSZMP és az MSZP teljes kommunikációs offenzíva során, minden orgánumot felhasználva adagolja a változás mikéntjét-hogyanját. Ez a folyamat nem pontosan így zajlott. Sokkal inkább jellemző, hogy publicisták az addig megszokott passzivitással, óvatosan közvetítették az információkat, a politikusok pedig ritkábban, inkább kényszerű megszólalásokon keresztül tájékoztatták a közvéleményt. Az átalakulás (vagy átalakítás) szócsöve az MSZMP KB országos napilapja, a Népszabadság volt. Ha pusztán a párt vezető tisztségviselőinek megszólalásaiból, vagy egykét országos hírlap, hetilap vezércikkírójának véleményén keresztül tudott volna az ország lakossága tájékozódni a politikai folyamatokról, akkor információszegénysége nem sokban tért volna el az 1970-es években megszokottól. Azonban sokan emlékeznek még rá, hogy abban a korszakban a hírek, információk a legtöbb felelősen érdeklődő emberhez nem formális úton érkeztek, nagy jelentősége volt az egymással valón személyes érintkezésnek, a felszín alatt terjedő híreszteléseknek, és frissen alakult „alternatív” szervezetek irányából érkező híradásoknak. Ebben a tanulmányban a hivatalos - manapság fősodorvonalat követőnek nevezhető - médiában megjelenő információkra koncentráltam. Fontosnak tartom - további tanulmányokban, folytatólagosan - megkísérelni a késő Kádár kori párt kommunikációs stratégiáját, a döntéshozók, és a legfőbb kommunikátorok megnyilvánulásait konkrét rendezőelvek szerint csoportosítva vizsgálni, alapvető politikai argumentumok köré helyezve. A tanulmány fejezeteiben a piacgazdasághoz (ill. a kapitalizmushoz), és a demokratikus jogállamhoz való pártviszonyulást tárom fel. A legfontosabb vizsgált orgánumok a következők: Népszabadság, Heti Világgazdaság, Reform, Magyarország, Magyar Hírlap, ezeken túl a pártstratégia nyomon kö130
