Simon János (szerk.): Puccs vagy összeomlás? 8 interjú a Kádár-korszakról volt MSZMP PB-tagokkal - RETÖRKI könyvek 1. (Lakitelek, 2014)
Gáspár Sándor: „Ilyen egycsatáros rendszerrel nem lehet dolgozni!”
Interjú Gáspár Sándorral vállalatoktól, munkahelyekről összegyűlt összeg, az egy kasszába ment. Az OTI a Horthy-időben az akkumulált is, házakat, bérházakat épített, mert jövedelmezőbb mindenhol a világon. Mi ebből fizettünk sok mindent, és a nyugdíjasoknak a dolgát és sok mindent, és itt megint elkapkodtuk a dolgokat és itt erről van szó. A világon egyetlen ország voltunk, ahol tíz éves munkaviszony után még nem is tudott munkaviszonyt igazolni végleges okmányokkal, csak két aláírással, szóval nem lett volna szabad, mert ha adok szociális járadékot valakinek, ugye amikor a tsz-szervezés megtörtént, akkor a tsz-ekre is kiterjesztettük a társadalombiztosítást. Nem dolgoztak tulajdonképpen a közösségben soha, hát persze kevés munkaidő, szolgálati idő után, kevés nyugdíjat, a nyugdíj átlagunkat rontotta, és akiknek fizetni kellett volna, ugye 40-50 évet ledolgoztak egy munkahelyen, vagy egy effektiv munkával, azoknak meg nem lehetett a nyugdíját olyan szintre hozni, hogy tisztességes legyen. Ez kísért, ezeket fölismertük mi, csak akkor mi már tehetetlenek voltunk és kénytelenek voltunk változtatni. Jó, mondjuk /példának/ a bérrendszert! Nézze, a bérrendszernél van egy olyan tényező, amit sajnos még ma sem derítettek föl egész pontosan, illetve a következtetést nem vonták le és nem is lehet levonni. Hát a bérrendszernél is meghatározó, hogy a gazdaságnak az alapjai ugye, vagy vásárlóerő, béralap és van állóalap. Ennek az egyensúlynak megfelelőnek kell, hogy legyen, és akkor közelednek. Az állóalap az olyan, mint minden szocialista országban, hiány-gazdálkodással küzd, hiányokkal küzd az az állóalap... béralapon így van, ennek az összhangja meg kell, hogy legyen, és már meghatározza, hogy mennyi az állóalap, meghatározza a béralapot. Akkor tessék, ezt megint egyedül nem tudjuk kifeszíteni, nem tudjuk fölszámolni. Itt megint a rendszernek, hogy szóval az a képesség, hogy itt ’56, meg ’68, meg ’70, meg ’80 tanulságát levonni és megnézni, hogy hol követtünk el hibát, az elmélet meg a gyakorlat mikor vált ketté? Mikor járja a külön önálló útját? Nézze, én is a Kádár elvtársat nyaggattam, hogy lehet, hogy hülye voltam, lehet, hogy nincs igazam, és lehet, hogy tényleg nem volt igazam. Nem lehetett volna megcsinálni, de megpróbáltuk, hogy üljenek le a szocialista országok vezetőivel tárgyalni. Ne homlokcsókkal, ne protokollal, ne megnyerő szöveggel, hanem vegyenek elő 5-6 konkrét kérdést, mert azért a válságjelek, az első válság jelei /már megvoltak/. Az olajár-robbanásnál tudtuk, hogy miről van szó. Üljetek le, és nézzétek meg, hogy mi van, és mit kell csinálni. Ne a maradandót, hogy itt csináltuk és itt is fogjuk csinálni. Ismertük a gondokat máshol is. Azt hiszi, meg tudtuk csinálni? Nem tudtuk megcsinálni. Az „Öreg” nekem elmondta, hogy: „nézd, jól van, majd fogom javasolni - még a Brezsnyev időben, akkor kezdtük - Moszkvába elmegyünk. Most elmondom neked, hogy fog ez lezajlani, és akkor vond le, hogy akkor mégis mi az értelme a dolgoknak. Amit te mondasz az jó, persze, hogy jó, Brezsnyevet az apparátus fölkészíti, Brezsnyevet odahívják, Brezsnyev föl fogja olvasni, azt sem tudja, mi van benne, hát elnézést, nem kegyeletsértés, de ismerjük a gyakorlatot. Akkor majd felszólalnak, hogy ez meg az meg amaz, én majd negyediknek és a... volt szó elvtársak, hát most úgy 91
