Simon János (szerk.): Puccs vagy összeomlás? 8 interjú a Kádár-korszakról volt MSZMP PB-tagokkal - RETÖRKI könyvek 1. (Lakitelek, 2014)
Benke Valéria: „Föl lehet gyújtani a nádtetős szocializmust, de sok haszna nem lesz!”
Interjú Benke Valériával Másrészt üvöltenek, hogy ne bocsássák el őket. Nem értem meg azt, a társadalmi tanulásban kulcsszerepet játszó értelmiségit, aki személyes attitűdje folytán ezt hangsúlyozni is szokta, hogy ő tudja jobban, aki képes megcsinálni egy olyat, hogy az adott esetben ezt a kétlelkűséget föltranszformálva az egész országra szétdobja, mert el kellett volna döntenie, hogy melyik „szegre akar ütni”. Arra, hogy a szerkezetváltás haladjon, akkor bizony azzal együtt, hogy esetleg bizonyos formai elemeknél lehet valamit keresni, és kritizálni a vezérigazgatót. /Másrészt/ lehet megértéssel foglalkozni a munkások bánatával vagy háborgásával, de támogatni kell az akciót, különösen Budapesten, ami nem Szabolcs megye. Budapesten, ahol olyan munkaerőéhség volt,... hogy /ha/ az illető átmegy a másik utcába, már nagyon jól el tud helyezkedni, ott ilyet csinálni, hogy... a konkrét szerkezetváltás konkrét nehézségei ellen megerősíti ezt a társadalmi kétlelkűséget, hát ezt enyhén szólva nem tartottam „nagy dobásnak”... Rádiósoknak szóvá tettem - szoktam náluk évente konzultációt tartani, /de/ nem volt ott a Győrfíy Miklós, ő nem jár ilyenre -, mondtam, hogy nagyon nem szeretek valakinek a háta mögött mondani dolgokat, legalább először neki akarom a szemébe mondani, és csak azután, ha szükségesnek tartom másnak is a tanulság miatt... A sajtó vagy tömegkommunikáció orgánumainak el kell dönteniük, hogy melyik szeget akarják beverni. Visszakérdeztek, hogy miért, kritikát nem lehet közvetíteni? Dehogynem, lehet! Vidáman lehet, akkor is, ha a riporter maga nem tudja levonni azt a következtetést, hogy sajnos a szerkezetváltást nem lehet másképpen csinálni. És az egyéni fájdalmakra - ismétlem Szabolcs megyében vagy Borsodban - sokkal nehezebb neki vigasztaló igét találni. Hozzáteszem, ott el is marasztalhatja a központi szerveket, államigazgatást. 1969-es anyag, ami azt hiszem, egy kicsit azért később került publikálásra, de vitája ekkor zajlott. Kemény István és más szociológusok... jövedelemelosztási vitát kezdeményeztek, a következő alaptézissel: a lakosság nagy része, 55%-a létminimum alatt él, ezzel szemben van egy magas jövedelmű réteg, A létminimum alatti /jövedelem/ az 800 Forint volt, azt hiszem, ez inkább a társadalmi minimum volt. A létminimum az 400 Forint /jövedelem/ volt, de hát az se volt kevés, a /lakosság/ 55%-a, 0,5%-a ellenben magas jövedelmű. Ezt a 0,5%-ot nem hangoztatták. Más jövedelemelosztásra van szükség, mert ez így nagyon helytelen. ...Ez is... /szerepet játszott/ a nivellálásban. Én nem akarom azt mondani, hogy a mi kádereink a Kemény Istvántól szerezték be az érveiket, nem is olvasták a Kemény Istvánt. De azért azt, hogy a korabeli értelmiségi közfelfogásban is el tudott terjedni ez a „más jövedelemelosztás kellene”, a „szocializmus nem engedheti meg”, stb. /elméletek/; durván ellene hatva annak, hogy a teljesítmények..., a jövedelmezőség növelésével teremtődjön meg a feltétele ennek az óriási tömegű /egyben/ alacsony jövedelmű embernek a jobb jövedelmezése. Ennek /a társadalmi rétegnek/ nagy része falusi volt, akár paraszt, akár nem, de falusi. A tsz és a vidéki iparosítás segítségével ez rövid idő alatt megváltozott a ’70-es évek végére, részben a társadalmi jövedelmek hatására, /részben/... az áremelkedésekkel együtt járó kompenzáció hatására. A létminimum alattiak... aránya 3,4%-ra 30
