Simon János (szerk.): Puccs vagy összeomlás? 8 interjú a Kádár-korszakról volt MSZMP PB-tagokkal - RETÖRKI könyvek 1. (Lakitelek, 2014)

Havasi Ferenc: „Emögött egy generációnak a rövidzárlata van, amelyik nem tudott már váltani!”

Interjú Havasi Ferenccel konzultatív csoportot, ez már később volt a pártban, s oda nem kerültek be ezek az úgynevezett pártközgazdászok. Kérdés: Kik? Például kik voltak ezek? Válasz: Hát mondjuk a Lakos, a Szabó Jóska, hát akkor ő tulajdonképpen ezzel kezdte az egész konzultatív testületet fúrni, hogy ez egy jobboldali tömörülés a párton belül. Hát ugye sok párton kívüli olyan tudós volt, hogy amikor a Baueréknek (?) a cikkeivel kellett vitatkozni, hát én azt gondolom, hogy a többi az meg közismert, akik ott voltak. Gyenes is egy nagyon visszahúzó erő volt. És ráadásul hallgattak a Gyenesre, felelős, befolyásos emberek hallgattak. Többek között ez a Regisz. Kérdés: Ki az a Regisz? Válasz: Megbízható volt a Gyenes az „Öreg” szempontjából, és ugyanakkor egy borzasztó - hogy hívják? -, stupid ember volt, szóval főleg az ilyen gazdasági kérdésekben. Borzasztó. Most azért ezek az úgynevezett szőkébb körű káderbi­zottságnak rendszerint tagjai voltak, hát hiába, és egy nagy erő volt ott: a Gáspár. Volt egy alapvető érv, hogy kérem, ahol nincsen reform, azokban a szocialista országokban sem állnak rosszabbul a dolgok. Ott is van ilyen életszínvonal, mint Magyarországon, ott is van ennyi vívmány, és nincs adósság. Mit akarunk? Kérdés: Tulajdonképpen mi a különbség az akkori érv, meg a mostani érvek között? Mert ezek az érvek ma is elhangzanak. Válasz: Szóval egy dologban szerintem ezek az érvek meginognak, hát ez az egész, minden szocialista országbeli helyzet az olyan amilyen. A stabilitás, amikor lehe­tett hivatkozni a szocialista országok tapasztalataira, és az ottani stabilitásra, azért az elmúlt minden országban, és ami NDK-ban van, azt is tudja mindenki, hogy az milyen okok miatt van. És abban az időben azért nem így volt, mert akkor, még Románia se állt úgy, mint ahogy most áll. Minden szocialista országnak megvolt a maga problémája. A magyaroknál azt mondtuk, hogy az élet egy picit jobb volt. De ők azt mondták, hogy nem kell kitalálni semmit, csinálni kell a szocializmust a maga hagyományos módján, és készen volt. Kérdés: Ez érdekes. Érdemes lenne egy pillanatra visszakanyarodni az előző gondolatsorhoz. Mondta, hogy kialakultak ezek a nyomáscsoportok, amiket Ön lobbiknak nevezett. Hogy hogyan szerveződtek a lobbik? Ez érdekes lenne, mert nyilván akkor nem közvetlen a gyárral álltak kapcsolatban, amikor végül is arra hivatkoztak. Hogyan szerveződtek, milyen személyi kapcsolatok hozták őket össze? Egy Németh Károlyt, meg ... egy kártyaparti, egy vadászat? Tehát ez két kérdés: Hogyan szerveződnek ezek az erők, és hol születnek a döntések? Válasz: Nem tudom, ezekben nem vettem részt. Vadászaton sosem voltam, egyszer hívott meg az „Öreg” /Kádár/ egy ilyenre, megsajnált, hogy a többiek vadásznak, 116

Next

/
Oldalképek
Tartalom