Riba András et al. (szerk.): Hatalmi grémium. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (1989. február 3. – 1989. június 9.) RETÖRKI Források 5. (Budapest, 2023)

Az MSZMP KB NJKB 1989. március 13-ai ülése - A második ülés szó szerinti jegyzőkönyve – 1989. március 13

Az MSZMP KB NJKB 1989. március 13-ai ülése tudott erről igazán meggyőzni, ennek a szükségességéről. Én nem látok benne. Szorosabb együttműködés lehetséges már úgy is, hogyha például rendszeresen megtartjuk az elnöki találkozókat, és mondjuk, a külügyi bizottságok titkárai előkészítik, tehát nemcsak egy ilyen reprezentatív összejövetel, hanem a parlamentek külügyi bizottságai, titkárai vagy képvi­selői elősegítik. Egyébként én jó szelleműnek tartom az anyagot alapjában véve csak ilyen konkrét megjegyzéseim voltak. Köszönöm. Grósz Károly: Köszönöm. Fock elvtárs, tessék parancsolni. Fockjenő: Az előadók, meghívottak távollétében ezt az anyagot annyira megdi­csértük, hogy az ember gondolkodik rajta, hogy merje-e kritizálni, az első napirendi pontnál, amikor tárgyaltuk, de mégis van azért mit kritizálni. Ha ezelőtt húsz évvel megkérdeztek volna engem, hogy a Varsói Szerződés alapszervezetét hogyan alakítsuk át, akkor kb. azt mondtam volna, amit most is mondok, hogy másoljuk le azt, ami a NATO-nál van. Rendszeres összejövetele a katonának, külügyminisztereknek stb. meghatározott napirendekkel. Hozzáteszem, hogyha ezt lemásolnánk, akkor negyed annyiba kerülne - nem a katonaság, hanem az apparátus - negyed annyiba kerülne. Ez általában jellemző miránk. Az a Szakszervezeti Világszövetség, ami nálunk van, az kb. hatszor akkora apparátussal dolgozik, mint a másik nagy szakszervezeti világszervezet. Na de nem erről akarok beszélni. A KGST-ről ugyanez a véleményem, le kellene másolni a Közös Piacot, az hogyan dolgozik. Grósz Károly: 14 000-en dolgoznak a közös piaci központban. járt Budapesten, ahol „vázolta azokat a lengyel törekvéseket, amelyek a szocialista országok parlamentjei közötti együttműködés erősítésére irányulnak". Népszabadság, 1988. 11.04., 4. 205

Next

/
Oldalképek
Tartalom