Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)

Nemzeti Kerekasztal

128 A rendszerváltás mérföldkövei – Források 128 FORRÁSOK 128 kész helyzetet teremt 118. Vitézy László, az FSZDL 119 képviselője megerősí ­tette: a független szakszervezetek azért nem írták alá a dokumentumot, mert számukra elfogadhatatlan a pártok működése a munkahelyeken. A sajtótájékoztatón az SZDSZ hétfői nyilatkozatára utalva az újságírók arról tudakozódtak: miként élhet az SZDSZ az esetleges népszavazás eszkö­zével. Tölgyessy Péter, az SZDSZ szakértője kifejtette: ehhez az eszközhöz azért lehetne nyúlni, mert a lényeges alkotmánymódosítások a nép elé vihetők. Ami pedig a konkrétumokat illeti, a köztársasági elnök esetében a választás napjáig – ezt tudomása szerint november 25-re tervezi120 az MSZMP – lehet benyújtani a kérelmet. A többi esetben a népszavazással módosítani lehet az Országgyűlés határozatát. Az SZDSZ egyébként azért ellenzi a közvetlen államfőválasztást, mert nem kívánja, hogy az ország egyszemélyi tekintélyuralom, elnöki rendszer felé induljon el. Orbán Viktor pedig úgy vélekedett, hogy a legfontosabb kérdés a szabad választások kiírása. „Előbb köztársaság, utána köztársa­sági elnök” – tolmácsolta szervezete álláspontját a Fidesz választmányi tagja. Tölgyessy Péter elmondta még, hogy az államfő-választás bojkottját mindenképp elvetik. Az SZDSZ esetleg még azt tartaná célravezetőnek, ha az ellenzéki pártok közös jelölt állításában egyeznének meg. Az SZDSZ és a Fidesz képviselői egyaránt hangoztatták, hogy részt vesznek a további háromoldalú tárgyalásokon. Orbán Viktor ehhez hozzá ­fűzte, hogy a Fidesz számára megnehezült az együttműködés az MDF-fel, mert szerinte igaztalanul bírálták az MDF vezetői a Fidesz-képviselőinek több megnyilatkozását. A Fidesz választmányi tagja végül úgy vélekedett, hogy az MSZMP-vel való tárgyalást nagymértékben befolyásolja majd az októberi MSZMP-kongresszus 121. Arra a kérdésre, hogy az elmúlt napok történései mennyit változtattak az ország politikai színképén, Tölgyessy Péter kifejtette: egyrészt megfi ­gyelhető egy nemzeti közép-irányzat kialakulása, másrészt ennek ellenpó­lusaként létrejöhet egy szociálliberális tömörülés. Az SZDSZ, a Fidesz és 118 A Fidesz kitartott amellett, hogy az Ellenzéki Kerekasztal az átmeneti időszak szabályainak megalkotására kapott felhatalmazást. Így olyan szabályozást nem tud támogatni, amely a szabad választások utáni időszakra megkötné az új kormány kezét. Ezért csak az újonnan megalakuló országgyűlés választhatja majd meg a köztársasági elnököt. 119 Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája 120 A köztársasági elnök közvetlen megválasztásának időpontját 1990. január 9-ére tűzték ki. 121 Az MSZMP 1989. október 6-ai kongresszusán a küldöttek döntöttek az MSZMP megszünte­téséről, egyúttal a Magyar Szocialista Párt létrehozásáról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom