Házi Balázs: A rendszerváltás mérföldkövei. Források - RETÖRKI Források 2. (Budapest, 2022)
Nemzeti Kerekasztal
129129129 Nemzeti kerekasztal a vendégként jelenlevő MSZDP-vezetőségi tag, Gaskó István megerősítette azt, hogy pártjuk nem kíván koalícióra lépni az MSZMP-vel. Mindhárom szervezet képviselői rámutattak, hogy messzemenőkig tiszteletben tartják a szabad választások eredményeit. A Fidesz képviselője mindehhez hozzátette, hogy a plurális demokrácia elismerése nem azonos azzal, hogy egy szervezet akar-e vagy sem koalícióra lépni a kommunista párttal. Egyúttal ellenérzésének adott hangot az olyan beállításokkal szemben, amelyek azt sugallják, hogy a Fidesz radikális, agresszív szervezet. Orbán Viktor kifejtette: a Fidesz legfőbb politikai alapelvei között tartja számon az erőszakmentesség elvét, és egyaránt elhatárolódik a szélsőjobb és a szélsőbal irányzataitól. MTI, 1989. 09. 19. 33. A Magyar Demokrata Fórum sajtótájékoztatója 1989. szeptember 19. A politikai egyeztető tárgyalások hétfői plenáris ülésén született megállapodással – amennyiben az abban foglaltak megvalósulnak – politikai rendszerváltás történik Magyarországon122 – hangsúlyozta Antall József, a Magyar Demokrata Fórum tárgyaló delegációjának vezetője az MDF keddi sajtótájékoztatóján. A tájékoztatón az MDF vezetői mellett megjelentek a megállapodást az Ellenzéki Kerekasztal részéről aláíró szervezetek képviselői is. A tájékoztatón közreadták az aláíró szervezetek, pártok közös nyilatkozatát, amely eredményesnek minősíti a hétfőn megkötött egyezményt, illetve az annak megszületését előkészítő több hónapos tárgyalássorozatot. Annál is inkább üdvözlik a megállapodást, mivel a kormány csupán a parlamenti szünet időszakára vonta vissza törvényjavaslatait, tehát az országgyűlés most kezdődő ülésszakán ezeket a sarkalatos törvényjavaslatokat mindenképpen megtárgyalták volna a képviselők. Az aláíró szervezetek szerint a megállapodás elmaradása felmentette volna mind az MSZMP-t, 122 Az Ellenzéki Kerekasztal, illetve a Nemzeti Kerekasztal betöltötte szerepét, és a tárgyalásos rendszerváltás útján megszületett a demokratikus, független Magyarország.