Jónás Róbert (szerk.): Ellenforradalomból népfelkelés. Dokumentumok Pozsgay Imre irathagyatékából - RETÖRKI Források 1. (Budapest, 2022)
Források - 3. Jegyzőkönyv a történelmi albizottság 1989. január 27-i üléséről (1989. január 27.) Berend T. Iván által a történelmi albizottság munkája nyomán összeállított tanulmány részletes vitája és a népfelkelés formulájának elfogadása
93 Források nem áll� Abban a helyzetben voltam, hogy valami miatt el kellett olvasnom Bernstein fő műveit eredetiben, és ebből a következő derült ki: ő az első, aki felveti azt, hogy a kapitalizmus Marx idejéhez képest alapvetően megváltozott� Két tétel nem tartható fenn: az egyik az elnyomorodás tétele, a másik a polemizálódás tétele, vagyis az, hogy a közép eltűnik� Ebből a két dologból következtet ő� Arra, hogy lehetséges a rendszeren belül, tehát a később – utalsz rá – a második világháború után felvállalt szociáldemokrata politika keretében a belső reformok útján a nivellálást elősegíteni mind a gazdaságban, mind a politikai hatalomban� Tehát itt hogy úgy mondjam, egy szerepcsere van a szövegben, mert tudniillik a fő vitapartner [...] ebben az időben kitart teljesen a Marxról alkotott álláspont mellett� Tehát mondjuk a modern gondolatot az egész szocialista, na most [...] nem mond le arról, hogy ez a szocializmus felé kell, hogy vezessen� Itt tulajdonképpen a modernebb gondolkodó az én véleményem szerint bizony Bernstein� De hát ez mondjuk nem a mi témánkat érinti� Az ’58 utáni, vagy ’62 utáni korszakot illetően az én egyetlen megjegyzésem – ezt viszont Huszár Tibor elvtárs mondta el ‒ a végkifejletet illetően � Itt azt hiszem, hogy valóban a tömegnyomásra, ami párton belül és kívül jelentkezik, nagyobb hangsúlyt kellene fektetni� Na, most így marad végül is, ami a kettő között van, ahol én most néhány dolgot elmondanék, de csak néhány dolog lesz, tényleg, tekintetbe véve, hogy itt most nem volt mód azt a pótlólagos eszmefuttatást figyelembe venni, amit az utóbbi időben csináltam több ezer oldalt nézve át� Ha ebből csak a leglényegesebbeket mesélném el, akkor nem háromnegyed tizenkettőig ülnénk itt, úgyhogy ez majd lehet a monográfia része� Néhány dolgot viszont azt hiszem, hogy itt tényleg korrigálni kell� Az első, amit felvetnék, az valóban a többször visszatérő centrum és reformszárny témája� Nem lehet ennek a valóságát kimutatni, ezt már érintette Balogh Sándor, és nemcsak a valóságát nem lehet kimutatni, maguk a szereplők sem tudnak ilyenről� Kádár János még egy jó darabig novemberben, sőt még decemberben is egységes pártellenzékről beszélt� Ebbe a pártellenzékbe beleérti saját magától kezdve Nagy Imréig ezt a csoportot, amelyik egyúttal reformszárny� Ő eleinte a cezúrát október 30-ánál látta, nem véletlen, hogy november elsején lépett ki� Október harminccal, ahol már a többpártrendszer és egyebek merülnek föl� Később ezt a cezúrát előbbre vitte, nevezetesen 1956 tavaszára, és a különbséget abban látta, hogy míg ennek a pártellenzéknek az ő hozzá tartozó része a vitát a párton belül akarja lefolytatni, addig Nagy Imre kilép, és kapcsolatot keres a Petőfi
