Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-09-17 / 36. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 3 központosítását s egy czélra: a nemzet szebb jövőjének megteremtésére, a magj^ar államnak megszilárdítására irányzását gátló harczot, melyet nem is a római katholiczizmus, hanem az ultramontán római katli. alpapság indított meg a felekezeti viszonyokat szabályozó 1868. Lili. t. ez. és főleg ennek 12 §-a ellen, az életből merített képekkel s az utlramontán sajtóból vett idézetekkel illusztrálva, lehetőleg élethűen rajzoltam az 1890. évben Székesfehérvárott tartott közgyűlésre beterjesztett püspöki jelentésemben; s mert a felekezetközi viszonyok moraliter azóta nem változtak, mert ez elkeresztelések napirenden vannak; ez elkereszteléseket minősítő február 25-iki kultuszminiszteri rendelet nemcsak vissza nem tartóztatja, hanem inkább sarkalja a plébánosokat az ország törvényének lábbal tapodására s szinte örülni látszanak annak, ha a kihágásokat sújtó elmarasztalások olcsó martirságának dicskoszorujával léphetnek fel a nyilvánosság előtt . . . Fölöslegesnek tartom az 1890. évi jelentésemben foglaltak isméltését, A helyzet nem változott, hanem veszélyesebbé lett az által, hogy az alpapságnak békebontó mozgalmához most már a főpapság, ólén az ország prímásával csatlakozott s ez által annak erőt kölcsönözött. Nagy reményeket kötött a nemzet az uj prímás működéséhez; hittük, hogy miután jelszavául a „Pax"-ot választotta s a hajthatlan Róma is ott, hol bármi okból akaratát nem érvényesítheti, a „páti posse“-ra hivatkozással meghajol a változhatatlan előtt: a békét tényleg helyreállitandja s elrendeli, meghagyja az alpapságnak a törvény előtt való meghajolást s békeszerető leikével és erős akaratával sikerülni fog e magas állású főpapnak „motos komponere fluctus.“ Fájdalom, csalódtunk. — Nem elnyomta, hanem terjedelmesebbé és élesebbé tette a mozgalmat azzal, hogy annak élére állt s ez által azt az izgatást, mely egyházi szempontból sem volt legálisnak nevezhető addig, mig a püspöki kar hozzá nem csatlakozott, egyházilag legalizálta. Erőt kölcsönöz a mozgalomnak azon sajnos körülmény, hogy a főrendiház többsége tüntetőleg csatlakozott ahoz. Ez az ügy most már nem kizárólag felekezetközi, hanem az egyház és állam közötti, ez az állami szuverenitás kérdése. Ott, a hol a felekezetek közötti viszonyokat kell szabályozni, a jól rendezett állam nem bizhatja, nem ruházhatja, nem is engedheti át a szabályozást egy fele kezeinek, mely az átruházott jogot a többi felekezetek teljes elnyomására használná fel. — Az államnak önmagának kell oly törvényt alkotnia, mely nem korlátolja egyeseknek az állam érdekével össze nem ütköző lelkiismereti szabadságát ; — de igenis meggátolja azt, hogy a fele- I kezetek közül egyiknek papsága sarlóját belevágja | a más felekezet vetésébe s egyik felekezet a másiknak jogait lábbal tapodja. Én bízom nemzetünk jó géniuszában s erősen meg vagyok győződve a afelől, hogy a törvényhozó testület megvédelmezi az állam szuverenitását bárhonnan jöhető támadás ellen s azon római katholiku- soknak — üik ősidőktől kezdve következetesen küzdöttek minden idegen beavatkozás ellen — kik jó római katholikusok, de egyúttal jó hazafiak is voltak, s az egyház és haza iránt kötelességeket összetudták egyeztetni, de a haza érdekeit soha nem rendelték alá az egyház érdekeinek, kik a negyvenes években is férfias kitartással küzdöttek a reversálisok ellen, ezeknek utódai most sem tévesztendik szem elől az állam érdekeit, a felekezetekközti béke fenntartása szükségességét s nem működnek közre azokkal, kik a reverzálisok korát akarják ujjolag visszaidézni. De mert az is megtörténhetik, hogy várakozásunkban csalódunk, mert a törvény nélkül behozott jezsuiták nagyban működnek s oly irányban, mely nemcsak a protestantizmusra hozhat vészt, mert a leendő anyák is, kik egy uj nemzedéknek jelölnek majd irányt, papi befolyás alatt álló apáczák által vezetett zárdákban nyerik úgynevezett magasabb ki- képeztetésüket; s mert Zichy Nándor gróf határozottan kijelentette, hogy úgy a polgári anyakönyvek, mint a családi jog kodifikátiójánál meg lesz az a főrendiházi többség, mely a klerikális törekvéseket támogatja s igy minden oly törvény alkotását megakadályozza, mely a klerikálisok tetszésével nem találkozik ; s e kijelentésre súly fektetendő, mert Zichy gróf nemcsak a maga, hanem mindazok nevében beszél, kik a főrendiházban együtt tapsoltak és • éljeneztek : mindezen intő jelek éberségre, vigyázatra s arra intenek, hogy ha esetleg az állam meghajol a renitens papság előtt, ha az 1868. Lili. törvényczikket akár megváltoztatja, akár végre nem hajtja s igy annak megrontását lehetővé teszi: ez a ránk nézve kedvezőtlen helyzet minket készületlenül ne találjon, s a bekövetkező, ránk nézve veszélyeket rejtő időszakban ott keressük a fenntartó erőt, hol egysedül található az fel, hol őseink kemény megpróbáltatások idején keresték és föl is találták, keressük önnön magunkban. A jelentés zárószavai szintén az elkeresztelési kérdéssel foglalkoznak és igy szólnak: Részint közvetlen tapasztalatom, részint a hozzám hivatalosan beérkezett jelentések után igyekeztem híven feltüntetni az egyetemes ev. ref. magyar Ha hü leszesz, uj hont találsz Túl a sir éjjelen. Tested dicsőbb alakban, mint Koporsód benyelé Föltámadand s lesz hidd, nekem Örök szép életé. Kiket veszítve könyezél, Szived szerelmesit, Atyám honában fölleled S ölelheted megint . . . Megint ... de hol, hol vannak hát Remegve kémlelém; Egy pillanat s betölt a vágy Sorban jönnek felém. Atyám, a jó — s testvéreim Ifjonta vesztettek, Piczinyke lányom a szelíd Mosolygó szép gyerek, A hü barát, áldott rokon Jött-jött mind-mind elém, S az idvezülés mámorát Szédülve érezém. Lerogytam ott az Ur előtt És nyögtem gerleként: „Atyám, birám, örök dicső ! Bánj érdemem szerént. Bűnös vagyok ... ez üdv s gyönyör Sok-sok, hogy elvegyem — — Tudom s te tudod — felelt birám — Enyém a kegyelem. Mit érdemelhet ember ki, Mig por, mig testben él?
