Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-09-17 / 36. szám
4 REFORMÁTUSOK LAPJA egyházunkat oly közelről érdeklő újabb mozgalmat, melyet látszólag az alsóbb papság, a főpapság, és a mágnások nagy része magáévá tett s bár határozottan szabadságellenes és reactionárius a mozgalom, mert az állam felekezetközi békét biztosító törvényének hatálytalanná — csakis deklaratívvá ■— tételével a lélekismereten uralkodó, azokra pressiót gyakorló klerikális beavatkozásnak a családi bókét feldúló hatalmát akarja előtérbe helyezni . . . mégis a látszólagos sza- badelvüségnek a gyenge látásuakat elvakitó köntösébe öltöztetik. E mozgalom elszomorító ugyan s annyival inkább, mivel nemcsak hazánkban, hanem Európa- szerte indult meg, jeléül annak, hogy jezsuistiko kleri- cizmus, a csalhatatlanná deklarált egyházfőnek égise alatt indította meg és folytatja azt, de azért az én erős meggyödésem szerint nincs ok túlságos aggodalomra s annyival inkább nincs, mert ez sem kizárólag felekezeti kérdés, hanem az állam szuverenitásának kérdése és nem hittem, hogy a XIX. század végén az államok és igy a magyar állam is, bármely egyházzal szemben is, felségjogukról lemondjanak, a tudományos téren előhaladottságnak mai stádiumában az emberiség visszafelé menjen, előrehaladás helyett; nem engedheti békóba veretni, megkötöztetni a léiek- ismeretet, a gondolat, a meggyőződés szabadságát; nem hajolhat meg azon egyház előtt, nem törpülhet alá azon egyház akaratának végrehajtó eszközévé, a melynek feje korunkban is elátkozza azt a nézetet, hogy minden vallásban lehet üdvözülni s mindenkinek jogában áll azon egyházba lépni át, melyet igaznak tart; elátkozza azon tant, hogy az államnak jogában áll az egyházi hatalmat korlátolni, hogy az egységes — Róma által vezényelt — egyház nemzeti egyházakká alakulhatását: elátkozza az államnak az iskolák feletti intézkedhetési jogát, a tudomány szabadságát, egyházi tantételektőí függetlenségét, vegyes házasságból született gyermekek vallási hovatartozandó- sága felett törvényhozásilag intézkedhetésót, a polgári házasságot s házassági ügyekben biráskodhatá- sát: elátkozza a római valláson kívül bármely más vallásnak eltűrését, s azok várakozását, kik azt hiszik, hogy az az egyház és annak csalhatatlanná kanonizált feje valaha kibékülhetne a szabadsággal, a haladással, a modern czivilizáczióval.“ A felavatottak üdvözlő beszéde az egyházkerülethez. Elmondta: Ferenczy Gyula krassói lelkész. Főtiszteletü egyházkeriieti közgyűlés ! Xem lenne e felvonulásaiban talán fárasztó, de végeredményében felemelő szép ünnepély összhangja teljes, ha főtiszteletü püspök ur iránt, ki a nagytisz- teletíi esperesi karral együtt a szentlélek ajándékait sáfárolta ránk, ki szolgálatának hosszú évei alatt szerzett tapasztalataival gazdagított bennünket; nem emelkednék ajkainkról a hála és köszönet szózata. Nem éreztük volna ama mennyei tűz hevítő erejét, ha e magas egyházkerület által képviselt egyházak iránt, melyekben mi munkakört és békés otthont találtunk, nem lobogna fel kebleinkből a mélyen megilletődő szív elismerése és hála lángolása. Ha némán és hallgatagon állanánk e pillanatban, mint sötét fenyő-erdő vagy komor szikla bérez. De mig az erdő is felzeng a hajnali szellőn és életre kél, ha felzendül benne a madárnak dala. De még a szikla bérez is hangot ad és' visszazengi a vándor énekét. Zeng a mi szózatunk is és a szív hálaérzelme csendül meg abban. Visszhangot ád a mi keblünk is és az örömöt hirdeti, mely bennünket eltöltött amiatt hogy a zászló alá, igelyre Krisztusunk neve, idvességünk és szabad- hazánk szerelme vannak írva : felesküdhettünk immáron mi is. _ Oh bárcsak már akkor osztályrészünkké lett volna e magasztos pillanat, midőn az ős főiskoláktól, szeretett tanárainktól végső búcsút vettünk, midőn kettős próbatót után az egyházkerület a nyájakba elbocsátott, hogy midőn az ifjú forró hite a közöny hidegével először összetűzött, midőn a nemes vágyak és magas röptű tervek szárnyát a rideg valóság földre vonta le ; midőn a pálya nehéz kezdetén ott álltunk, idegenül és elhagyatottan a nagy világban: már ragyogott volna sziveinkben a fogadalom és szent eskü szózata, hogy biztasson, hogy égi jutalomra intsen, hogy szelíd szemrehányással mondja : tudtuk ezt! Oh bárcsak már akkor osztályrészünk lett volna e magasztos pillanat, midőn a gyülekezet által az ur szőllőjének pásztorául elhivattunk és elválasztatánk, hog}' midőn egyfelől az oldás és megkötés hatalma és az üdv eszközök kiszolgálása az önálló munkakörrel birtokunkba jön: éreztük volna a szentlélek hatalmát, megkötött és irányított volna az esküvés. Vagy hogy Inveink is hallották volna a nagy fogadalmat, látták volna e főbb vonásaiban apostoli, de i némely mozzanatban szokásainktól elütő és általán {ismeretlen szertartás lefolyását s ne tűnnek fel annak I néha késő kimaradása által vagy tidvösségök dolgai- : nak addigi vezetése veszélyezettnek, vagy ez avatási j ünnep felesleges szokásnak. Nem homályositaná el most örömünknek fényét ama nehéz aggódás, hogy szent szolgálatunkat eddig jóformán felelőség nélkül viseltük. Nem emelné most öröAkarhat ő, de messze czél A mennyei tökély. Nézd, itt körültem e sereg, Esendő volt ez is, S remegve hullott mind elém, Mint hullottál te is. Csak egy, csak egy, kit földetek Szeplőtlent ismere, Ha ő nem él, az égnek sincs Kegyelmes Istene. 0 volt, kiben irántatok Megengeszteltetém, S ő az, ki által néktek im E hont fölépitém. Tudom, ki vagy — ö a tanú A testesült Ige, — Gyarló valál de gyarlón is Vágytál hozzám, ide. Kelj föl, fedezve mind, a mit Gyarlóságból tevéi, S fölirva mind a szent, dicső, Mire törekedél. A csöpnyi viz, mit szomjazó, Bus vándornak adál, S az a falat, melylyel szegény Éhest vidámitál. Filléred a szűkön telő' Erszény fenekéről, Nincs elfeledve egyik is Az élet könyvéből. Hát kelj, vigadj, im kedvesid, A megsiratottak;
