Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-09-03 / 34. szám
6 REFORMÁTUSOK LAPJA a lelket, az erkölcsöt, — elsülyedt materializmus posványába. Egész látnoki hévvel kiáltott fel aztán: higyjétek el, oda tértek vissza, a honnan elszakadtatok ! Nagy volt a hőség, nem tudtam végig hallgatni a középkor dicsőitését; úgy láttam kevesen hallgatták a szónokot, inkább egymást bámulta a közönség. A beszédben volt egyház, pápa, püspök, földi szentek. Kunigunda, Margit, Hedvig, Szent István, Szent László, — aztán Strauss, Darwin, Renan — de Istenről nem emlékezett meg soha. Ezért nem volt az istenitisztelet. Ti pedig vidéki kedves atjmnkfiai! jól teszitek, ha Istvánkirály napján otthon maradtok. Azt az élvezetet, mit a főváros nyújt, máskor is feltaláljátok, sőt kényelmesebben mozoghattok egyébkor a főváros nyilvános helyein — ezért a szent jobbért pedig maholnap egy pesti ember sem megy át Budára, pedig a főváros népének kimagasló tulajdona a kíváncsiság,*) Lapszemle. — A „Sárospataki Lapok" 34-ik számában „Lapot a prot. népnek“ czim alatt ir vezérczikket Novák Lajos. Idézi a Lepsényi franciskánus barát által szerkesztett „Magyar Néplap“ vezérczikkeiből azon támadásokat, miket püspökeink ellen intézett ez az irodalmi kalóz s aztán igy folytatja: „véghetetlen nagy baj, hogy az ilyen pamflettek a mi népünkhöz is eljutnak, sokszor véletlenül, néha a szerkesztők szívességéből, legtöbbször a kath. olvasók igyekezetéből, — meg az a nagy baj, hogy még mindig nincsen prot. népies sajtónk, nincsen egy prot. szellemű néplapunk, melyből a mi népünk oly országos jelentőségű és őt nagyon közelről érdeklő események alkalmával, mint a minő volt a nagyváradi és főrendiházi is, hü és igaz tudomást meríthetne a dolgok miben állásáról s a melylyel bátran szembe nézhetne, ha kell, harczolhatna a kath. népsajtó ámításaival. Nagyobb hiány, nagyobb baj ez, mint a prot. napilap hiánya. Miveit hitsorsosaink elvégre a napi sajtó bármely termékéből képesebbek kihalászni a valót, az igazságot és nem esnek oly könnyen tévedésbe a ferdítések és csábítások útvesztőiben, ámbár ezek is hiszékenyebbek vagy indolensebbek sokszor a kelleténél; az egyszerű nép azonban igen könnyen bökkenőre jut s még ha szívósságnál és józan eszénél fogva meg nem tántorodik is, nem fojthatja el bosszankodását, sőt nem egyszer nyiltan kifejezi szemrehányását a miatt, hogy mi tétlenül nézzük a kath. újságok garázdálkodásait és felhevülésében gondatlanoknak és élhetetlenek nevezi vezetésre hivatott nagyjainkat. Ez tény, még pedig a legszomori- tóbb tény. Lapot hát a prot. népnek, mert a megindult harczban ez oldalról teljesen fedetlenek vagyunk! Lapot, mert közlönyeinket a nép" nem olvassa és nem is neki való! Lapot a népnek, mert a mellett, hogy égető rá a szükség, hozzánk is méltatlan, hogy protestáns létünkre a gondolatszabadságnak egyik legelső rangú eszközét, a népies sajtót, kihasználatlanul engedjük heverni! De hát „mit, ki, mikép, hol, mért, mikor“ es a többi? Felelet e sok kérdés közül egy-kettőre rö- vraen : Van nekünk egy irodalmi társaságunk, mely még eddig csak a tudományosság magasaiban kulminál, pedig a protestántizmus nem csupa tudományoskodás. E társaság régóta készül már a népies kiadványok megindításához, holott a legkitűnőbb népies kiadvány egy jól szerkesztett és olcsó népies újság. Az újság jobb és biztosabb népies vállalat a füzetes kiadványoknál. A dolog természetében és népünk *) Múlt számunkra későn kaptuk. jellemében gyökeredzik ez. Példák bizionyitják. Ha sikerült megnyerni a prot. intelligencziát e társaság részére a Szemlével és Monográfiákkal: sikerülni fog a nép megnyerése is egy népies lap segélyével, gyorsabban és biztosabban, mint a traktátusokkal. Jöjjön előbb a néplap és majd következhetnek a traktátusok! Sapientibus pauca. Teljes tisztelettel és bizalommal kérem azért Protestáns Irodalmi Társaságunk elnökét és titkárát, hogy az elmondottakat szíveljék meg és tegyék megfontolásuk tárgyává s ha — a miként hiszem — igazat adnának nekem: vegyék kezükbe ez ügyet s a Társaság választmányával vigyék megvalósulásra a népújság ügyét minél gyorsabban, még januáriusig! Ez az egyik. A másik a „nervus rerum gerendarum.“ ügy gondolom, hogy a népies kiadványok pénzforrásaiból egyelőre a népújság malmára lehetne hajtani a vizet, feltéve, hogy ebbe mind az angol társaság, mind Hegedűs Sándor beleegyeznék. És ha nem ? Akkor reményemet a lehurrogatott prot. nagyok buzgalmába és áldozatkészségébe helyezném, kiktől — ha az Irodalmi Társaság elnöksége hozzá- jok fordulna — bizonyára össze lehetne hozni annyit, a mennyiből a népújság mutatványszámai szétküld- hetők lennének. A lélek, mely Hegedűs Sándort élteti, — hiszem — többi nagyjainktól sem idegen . . . A dologból folyó többi teendőket nyélbe ütni már a Társaság választmányának és nekünk, a közönségnek lenne feladatunk és kötelességünk.“ Teljesen egyetértünk czikkiróval. Mi is nem egyszer rámutattunk már azon élhetetlenségünkre, hogy mig a kath. szellemű sajtó 60— 70 különféle csatornán szivárogtatja a társadalom különféle rétegeibe a katholiczismust — addig az a prot. egyház, mely egykor úgyszólván egymaga képviselte a magyar irodalmat, keze összedugva nézi, nézi, hogy mint terjed s áramlik a katliolicizmus a nép s a főrendiiek között . . Nincs és nincs bennünk igyekezet és akarat ellensúlyozni ez ellenséges áramlatot. Mindent a zsinattól várunk s a zsinat az államtól — mi magunk pedig mindenváró Adámok vagyunk. A prot. néplap megalapításához egy kis tőke kell. Ismerjük irodalmi viszonyainkat annyira, hogy állíthatjuk, miszerint egy prot. színezetű hetilap nem tarthatja fenn magát a maga emberségéből. Próbálja meg akárki, és meg fog róla győződni. Hanem hát tanulhatnak e tekintetben egy kis praxist Lepsényiektől, meg a Pázmányistáktól. Lepsényi a „Magyar Néplap“-ot hetenként két ivén 1 frt 20 krért adja egy- évre s a népesebb kath. községekben százával fogják az előfizetőket a kath. plébánosok. Azonkívül ki tudja, kik és hányán nyitják meg erszényeiket e lap czéljaira, A szatmári pázmánvisták meg összeállottak nehányan s vettek egy nyomdát s „Heti Szemlé-“jök nő és gyarapodik. íme a példa előttünk. Meg kel nyitni erszényünket s áldozzunk e czélra magunknak, mert ha mi nem áldozunk, mástól nem várhatjuk a sült galamkot. — A »Magyar Állam- szobrot akar emeltetni Sz. Istvánnak s ezt nem teheti a nélkül, hogy a ..handa- bandázó tudatlan protestánsokról“ ne szóljon, a kik még azt is meg akarták akadályozni, hogy Szent István napja nemzeti ünnep legyen. Az indítvány egyébiránt már régi keletű, a „Pesti Napló“ évekkel ezelőtt egy tekintélyes összeget gyűjtött az István szoborra. Nekünk semmi kifogásunk ellene, csak az ellen van, a mit a „M. A.“ mond, hogy „mi katho- likusok vagyunk kötelesek a szobrot megvalósítani.“ Ne foglalják le maguknak az első magyar királyt s az a szobor ne legyen egy hatholikus szent szobra, mert I. István nem annyira volt szent, mint magyar király. „Egy róm. kath. plébános“ e lapban kérdő pontokban teszi fel párbérkételyeit, hogy tudniillik tartozik-e a házközösségben élő apa és fiú külön családja után párbért fizetni ? tatozik-é a vadházasságban élő férfi fizetni, aki magát törvényszerint nőtlennek vallja ? Szerk.
