Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-10-15 / 40. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 kimondását nem hallottam, ügy átcsaptak a tárgyalás hullámai messze eső terekre, hogy a politikáról egészen megfeledkeztek az elnökök is. Ami azt illeti, hogy „a gyűlésen jelenvoltak közül többen már eddig is az ellenem intézett czikket merő ráfogásnak s roszakaratu elferditésnek deklarálták“ — bocsánatot kérek, ez argumentumra én nem adok semmit. Ugyancsak állíthatok én is többeket, kik nekem adnak igazat. Az igazság mellett nem a numerus, hanem a pondus bizonyít. Ha nt. esperes ur előtt „többen“ ráfogásnak s ferdítésnek nevezték az ón czikkemet — az csak azt bizonyítja, hogy azok az urak nem bírnak elfogulatlanok lenni. — A mátészalkai zászlószentelés pedig épen nem tartozik e kérdés keretébe. Az esperes ur megrovása időben és lényegben oly távol esik attól, hogj^ azt még beerőltetni sem lehet e tárgy keretébe. Ami az „olcsó népszerűséget“ illeti, ez vágás akar lenni az én szereplésem ellen. Hát én ezt nem veszem zokon az esperes úrtól. Hogy engem kinek s minek tart az esperes ur. hogyan Ítéli meg az én eljárásomat? az engem soha sem tart vissza attól, hogy még vele szemben is megmondjam őszintén és tiszteletteljesen az igazat. Biki Károly. CATHOLICAE RÉS. Londonban közelebb egy katholikus vallásu jeles angolt választottak lordmajorrá. E tényből a magyar kath. sajtó nem késik nagy örömmel következtetni, hogy a ködös Albin rekatholizátiója sebes léptekkel halad előre s nemsokára az isteni gondviselés vissza fogja vezérelni a római egyház karjai közé a hatalmas szigetországot. Egyben elismerik s hangoztatják. hogy Anglia nagyságának alapját és forrását a mély, igaz vallásosság képezi. És nem veszik észre a jámborok az ellenmondást, midőn Anglia nagyságáról,mély, igaz vallásosságáról beszélnek, hogy ezt a nagyságot és hatalmat Anglia a refor- mátiónak köszöni, mely a puritán erkölcsök klassikus hazájává tette a szigetországot. Igazán nagyszerű, hogy a kath. sajtó folytonosan gyalázza a legkatholikusabb országokat, Olasz- és Francziaországot- és a protestáns Angliának. Németországnak egyre bukóinak. Hát az igaz, hogy a protestáns országokban sokkal nagyobbmérvü tü- relmessóggel találkoznak a kath. törekvések, a mint ezt számos esetek — közelebb a londoni választás is bizonyítja. Hogyan értelmezi a kath. sajtó a teljes vallás- szabadságot? Hát úgy, hogy az állam ne avatkozzék a kath. egyház ügyeibe, hagyja azt egészen magára hitelveiben, jogaiban, szertartásaiban s fegyelmében, valamint a házassági ügyekben és perekben is. Megtámadják Apponyi grófot megtámadják azon szavaiért, miket Jászberényben mondott a „házassági jognak erőteljes állami rendezéséről.“ Azt mondják az államnak nincs joga a katholikusok házassági jogát rendezni, profán kezekkel nem nyúlhat a szentséghez. Ám rendezze erőteljesen a protestáns házassági jogot, de a kath. házassághoz ne nyúljon. A római egyház ragaszkodik jogaihoz, a polgári házasságot igazi házasságnak el nem ismeri, azt pusztán konkubinátusnak, ágyasságnak tartja s híveinek eltiltja. Hiszen igy beszélt a kath. egyház Európa más államaiban is a polgári házasságról és mégis Európa valamennyi müveit államába be van hozva a polgári házasság. Csak mi vagyunk még Európában a klérus gyámsága alatt, szégyenére a 19-ik század végének. A Lourdes-naptár azt állítja, hogy az újságolvasás határozottan árt a népnek, mert az újságolvasás nem teszi termőbbé a földet, nem hozhat esőt a szántóföldre, nem hozhat áldást a vetésekre, nem szállítja lejebb az adót, sőt annál szigorúbban hajták be attól, akinek újságot látnak a kezébe. Az újságolvasás nem segít a következő bajokon: kilencz millió katholikus vezérszerepre van hivatva az országban; katholikusoknak kellene a legfontosabb pontokon állaniok; a legelső hivatalokat protestánsok és zsidók foglalták el; a katholikirsok olyan képviselőket küldenek az országházba kik katholikus ügyünknek ellenségei, szent vallásunkat rágalmazzák, alapítványainkat elfoglalták . . . — A nép azt sem tudja, hogy mi fán teremnek az alapítványok, főhivatalok, törvények, igy hát nem is segíthet rajtok. Elég a népnek, ha papjára hallgat, nincs semmi szükség újságolvasásra. Nincs bizony erre a bamba kalendáriomra! LAPSZEMLE. — A „Magyar Állam" nekiront a magyar kath. társadalomnak eképen: „A szent atya jubileumára a világ minden részében buzgólkodnak, csak ez a lomha, a jóravaló restségban tespedő magyar katholiczizmus nem akar mozdulni. Sehol semmi, a miből csak sejthetnénk, hogy mi is ott leszünk abban a nagy világversenyben, melyben az élőhittel biró nemzetek keresnek alkalmat Krisztus helytartója iránt való szeretetöknek kimutatására. Szégyennel valljuk be, hogy mi magyarok vagyunk utolsók a pápai jubileumhoz való csatlakozásban !... Bizony szerintünk van ennek a magyar kath. társadalomnak száz meg száz közvetlenebb istápolni való hazai érdeke, mint a Rómába való zarándoklás s a^éter- fillérek gyűjtése. Egy pápai t. káplán annyira nekibuzdul ennek a péterüllérek gyűjtésének, hogy ezt mondja: „hozzunk össze minél nagyobb összeget s ajánljuk fel azt szent- séges atyánknak, mint stipendiumot egy általa elmondandó sz. misére, pro regno Mariana ut liberet eum Deus de manu inimicorum suorum.“ Nem akarta magyarul mondani meg, hogy minket protestánsokat ellenségnek tart az amice. — A „Nemzet“ Írja : Magát az elkeresztelési kérdést már régóta túlhaladták az események és a törekvések. Az csak rövid időre volt egyik kiemelkedő mozzanata az egyházpolitikai kérdések egész sorozatának. Ma már világos, hogy az elkeresztelési rendelet elleni hajsza alapjában csak ürügye volt az 1868-iki vallásügyi törvény ellen intézett támadásra. Ennek bizonysága az, hogy nyomban azután, hogy illetékes oldalról megfontolás t árgyává tették azt a sokszor hangoztatott lelkiismereti konfliktust, a mely a februári rendelet nyomán feltámasztatott, rögtön, az egész vonalon többé már nem maga a rendelet, de annak alapjául szolgáló törvény ellen indult meg a tüzelés. Az ennélfogva, ki az úgynevezett elkeresztelési kérdés megoldásáról oly képet alkot magának, hogy a rendelet megszüntetése, vagy bárminemű intézkedésekkel való helyettesítése után a felekezeti viszály meg fog szűnni: hiú illúzióknak hódol. Ilyen illúziókat a szabadelvüpárt és a Szapáry-kabi- net nem ápolt sem az elkeresztelési kérdésben, sem pedig egyáltalán az egyházpolitika terén. A Szapáry-kabinet és a szabadelvüpárt teljes egyértelműségével tették meg a miniszterelnök és Csáky Albin gróf kultuszminiszter a képviselőházban, Szilágyi Dezső igazságügyminiszter pedig a szabadelvű pártkörben, a kabinet egyházpolitikáját felfejtő nyilatkozatokat. Nemcsak az elkeresztelési kérdésre vonatkoztak azok, de felölelték a szabadelvüpárt egyházpolitikáját, a maga teljességében. Nincs egyetlen részlete sem a politikának, a mely ne volna minden izében szabadelvű, nyílt, őszinte és határozott. A Szapáry-kabinet ép oly határozottan
