Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-10-15 / 40. szám
6 REFORMÁTUSOK LAPJA 1/ nyilatkozott a vallás szabad gyakorlata, mint a zsidók recepciója iránt. Világosan és nyíltan utalt reá az állami anyakönyvezésre s házassági jog törvényhozás utján való rendezésének szükségességére. És ha a szabadelvű pártban talán lehetnek is egyesek, akik e tekintetből külön álláspontot foglalnak el magában a Szapáry-kabinetben, az egyházpolitikai kérdések elvi felfogását illetőleg nézeteltérések eddig egyáltalán nem forogtak fenn. — A „Eebreczeni Protestáns Lap“ 39-ik számában a „Lelkészi gyámintézetu-ről ir vezérozikket Hajdúsági. Czikkében oda konkludál, hogy egy egyetemes gyámintézet semmi szin alatt nem állítandó fel, mert az a létező gyámintézetektől venné el a most gyarapodásukra szolgáló forrásokat s igy is kevesebb segélyt adhatna, mint adhatnának és adnak is a létező egyházmegyei gyámintézetek. Hanem igenis a közalaptól a gyámintézet részére adható évi összeg osztatnék ki az egyházmegyék között vagy az általok befizetett közalapi adó, vagy a kebelökben működő lelkészek száma arányában. Az igy kiosztott összegek az egyházmegyei gyámintézetek eddigi tőkéjének el- idegenithetlen részét alkotnák . . . Szerintünk e javasolt módozat alapos megoldása lenne azon problémának, hogy miként lehet forintokból krajczárokat csinálni. Mi megfordítva szeretnénk krajczárokból forintokat! Az egyesülésben van az erő az anyagi téren. A létező gyámintézetek — egy két egyházmegye kivételével, melyeknek egyikében szolgál bizonyosan czikkiró is — alig számbavehetö segélyt adnak a lelkészi árva családnak, holott az országos gyámintézet tisztességes segélyt adhatna, mert 1-ször is annak alapjához a 2000 református lelkész kötelező évi járulókkal, fizetésének 2—3 százalékával járulna, 2-szor az alap növekednék a domestika évi segélyével s talán az egyházak évi járulékaival is. A fenálló gyámintézetek megmaradnának addig, mig az ahoz részvényes tagok jogutódai mind ki nem halnak, s azután csatoltatnék a tőke az országos gyámintézet alapjához. Az ezután belépő lelkészek pedig pusztán az országos intézet tagjai lennének. Hol van itt jogsérelem a jelenlegi gyámintézetek ellen? s mi akadálya van annak, hogy a lelkészi kar egy országos gyámintézetet alapítson ? hogy lerombolja a traktusok között jelenben fenálló válaszfalakat, mely megnehezíti egyikből a másikba való átlépést. Nagyobb és szorosabb összetartás a lelkészi kar között hozhatja létre az egyetemes gyámintézetet s erre kell törekednünk mindnyájunknak. — A „Prot. egyhási és iskolai Lap“ 43-ik számában „Az evangélizáczió mint hitvédő. eszköz“ feliratú vezérczikket olvasunk, talán épen a szerkesztő tollából. Czikkiró konstatálja, hogy napról-napra hevesebbek az ellenünk való támadások a sajtóban és a társadalomban. A kath. sajtó folyvást éleszti a vallási türelmetlenség tüzét, — lapjaik tele vannak a protestánsok elleni gyűlölettel, — a katholikus nyomás oly nagy, minő az ellenreformáczió korszaka óta talán soha sem volt. E támadások ellen mi is felvehetnők a visszatorlás fegyverét, de mi jobban szeretjük hazánkat s a békét, hogysem azt tennök. Czikkiró azt tanácsolja, hogy védekezzünk ugyan külsőleg is, de az önvédelmi harczban fődolog a lelki élet megvédel- mezóse és biztosítása. Ébresszük, ápoljuk az evangéliumi hitet, evangelizáljátok a lelkeket hiven, igazán s akkor az üldözés nem gyegiteni, de erősíteni fogja anyaszentegyházunkat. Lelki evangelizá- czió kell nekünk, ez a mi biztos hitvédő eszközünk. Egyetértünk a czélban czikkiróval, csak azt sajnáljuk, hogy az evangelizáczió, meg a bel- 'misszió olyan légies tünemény mi nálunk, sehogy- sem akar a földre szállani s testet ölteni. Hús és vér nélkül való ideal. Szerintünk a magyar református anyaszentegyháznak most a legsürgősebb teendője s maga iránti legfontosabb kötelessége volna anyagilag megszervezni Önmagát. Olyan lelkészi és tanitói karral, melynek tagjai túlnyomó nagy részben testi munkában verejtékeznek — nem lehet még önvédelmi harczot sem folytatni. Látjuk, hogy Magyarország összes tisztviselői s hivatalnokai folyvást nagyobb javadalmazásban, fizetésben részesülnek, mégis panaszkodnak a nehéz megélhetési viszonyok miatt s azzal argumentálnak, hogy roszul fizetett tisztviselőtől absolute nem lehet várni jó munkát. A mi lelkészeink, tanitóink fizetési khártája nagy részben évtizedekkel ezelőtt lett kiállitva, s a változott viszonyok között változatlanul állanak azok, mint a Sión hegye. Azaz hogy változtak annyiban, mert sok helyen devalválódtak a földbirtokok idegen kezekre jutásával, meg a sok elemi csapás, filokszera stb. miatt. A. naturá- léknak aránytalan árhullámzása, a gazdálkodás több rendbeli nehézségei nyomokat hagynak még a jobb lelkészi khártákon is. Szóval lelkészeink s tanitóink nagyobb része nyomorog, minek kézzel fogható következményei már szemünk előtt vannak. A theologus ifjak száma rohamosan apad s a tanítókban országszerte hiány van. Ilyen anyagilag meggyengitett hadsereggel harczba menni, evangelizálni nem lehet. Ám tessék próbálkozni, hagyni tovább az egyház anyagi megszervezését — az lesz belőle, hogy fejünk felett összecsapnak a hullámok. A lelki evangelizáczió előtt anyagi szervezkedés kell nekünk. Ez a mi biztos fundamento- munk. Ebben az irányban kívánunk mi hatni, midőn zsinatunk őszi ülésszakára beadjuk kérvényünket 228 egyház presbyteriuma által aláirva, a magyarországi református egyház anyagi megszervezése tárgyában. IRODALOM. — Fülop Áron szatmári ref. felsőbb leányiskolánk költői lelkű tanára, ki már több müvével magára vonta a tud. akadémia s a nagy közönség figyelmét, a következő felhívást bocsátotta ki: Attila fiai czim alatt a M. T. Akadémia idei Nádasdy-féle 200 aranyos pályázatán a bírálók többsége által legjobbnak „Aladár“ — és az 1884. évi ugyancsak Nádasdy-féle pályázaton szintén legjobbnak talált „Ellák“ czimü költői elbeszéléseimet (utóbbit második kiadásban) szándékozom egyik fővárosi előkelő czég kiadásában a karácsonyi könyvpiaczra bo- bocsátani. Attila világhódító alakjának sírba dőltével megtágul a kapocs, mely kelet és nyugat népeit egy hatalom alá hajtva az örök Rómát porig alázta. Ama vér, melybe a világverő e földet boritá, felgyujtójának maradékira csapott át s égett porrá. Ama vér, melyet „Isten ostora“ e földön elöntött, fiai által saját népének fejére ömlött vissza. Ama tüzet éleszté, ama vért árasztá fajunknak örök átka, a testvéri viszály, melynek súlya alatt Hunnia romba dűlt s éjnek éjszakája borult a nép fölé, mely vala hivatva, hogy e föld uralja. Ez rövid vázlata ama nagy tragoediának, melyet a két kötetből álló s egyenként 10—10 énekre terjedő két költői elbeszélés magában foglal. Kérem irodalmunknak azon pártolóit, kik a nálunk már-már teljes hanyatlásnak indult nemzeti epikának barátai s engem azon szándékomban, hogy müvemet a nagyközönség Ítélő széke elé bocsáthassam segiteni hajlandók : előfizetési pénzüket hozzám (Szatmár, ev. ref. felsőbb leányiskola) f. évi november hó 20-ig eljuttatni szeveskedjenek. A harmincz nyomatott ivre terjedő két kötet ára 2 frt 40 kr., egy-egy kötet külön 1 frt 50 kr. Gyűjtőknek tiz előfizető után tiszteletpéldányt küldők. — A költészet barárainak melegen ajánljuk e j müveket. — Osztovícs Gerö egy tudori értekezése jelent meg közelebb „A magyarországi egyházi javak jogi , természete“ czim alatt, melyben azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy kicsoda hát a magyarországi egyházi
