Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-09-24 / 37. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 3 János főispán, Szőllősy Antal főgondnok, Mandics Endre polgármester s a város több előkelősége. — Örömmel láttuk, hogy a szigeti testvérekkel lelkesedésükben osztakozni az alföldről is többen megjelentek. Ott volt a többek közt Nómethy Lajos Debreczenből, Szabó .János Körös-Tárcsáról, Lukács Ödön Nyíregyházáról, Peterdy Károly Munkácsról, Turgonyi Lajos Mező-Túrról, Csernák István Tamás- Yáraljáról stb. Szatmári és Nagy-Bányát népes küldöttség képviselte; köztük kiváló tisztelet tárgya volt Kiss Gedeon szatmári főkapitány, a püspök ur testvére, s Tabajdy Lajos, az ünnepi szónok. — A Kárpát-bércz és az alföldi rónaság ölelkezése volt ez az estély a sótermő hegyek tövében. Vasárnap reggel 9 órára zsúfolásig megtelt a templom közönséggel; de meglátszott a tevékeny rendezők figyelme, amennyiben kinek-kinek illendő hely lett kimutatva, s tolongások nem zavarták meg az ünnepi csendet. A templom belseje jó ízléssel s a fenségest az egyszerűséggel párosító finom érzékkel van berendezve. A boltozat kék csillagos eget ábrázol, a szószék és urasztala az orgonával szemben a főhelyen van. Püspök ur és a szolgáló papok megérkezése után megzendült az ének: „Jövel Szentlélek Ur Isten“, aztán a 233. dicséret. A gyülekezet főfigyelme természetesen püspök ur felé irányult, kinek magas tisztes alakja midőn feltűnt a szószéken: a meghatottság és buzgóság gerjedezését keltette fel. Imádsága szívből fakadó s szívhez szóló volt. Hangja elhatott a tágas templom legtávolabb eső részeibe is. Az imádságra a városi dalkör szép karéneke következett, melynek végződtével Tabajdy Lajos mondott egyházi beszédet Esdrás III. 12., 13. versei alapján. Egyike volt ez a lehető legszebben kidolgozott és művészi szabatossággal előadott szónoklatoknak. Emelte értékét a bibliai kenetességgel váltakozó sajátos alkalomszerüség. Hatása meglátszott az arczokon, olvasható volt az összerezgő szemek tükréből. Hallottam felőle ezt a megjegyzést : szép próza volt, remekül elszavalva. Azt fejtegette, hogy e templom akkor felel meg voltaké- pen rendeltetésének, ha tiszta buzgó vallásosság és önzetlen igaz hazafiasság talál majd táplálékot benne. Az egyházi beszédre két kisded keresztelése s két házaspár összeesketése következett. Egyik keresztelést Szigeti Zoltán huszti, a másikat Szik- szav Zoltán szigeti lelkész végezte, ki egyszersmind a házasokat is megeskette. Mindkét ifjú lelkész dicséretesen megfelelt feladatának. Urvacsorai agen- dát Zsigmond Sándor hajduszoboszlói lelkész mondott szép érzékeny csengő hangjával. Úrvacsorában hatodfél száznál többen részesültek. Végül Csernák István máramaros—ugocsai esperes imádkozott, buzgón, lelkesen. Háláadása és áldó könyörgése méltó záradékát képezte az emlékezetes szép ünnepélynek. Feljegyezzük, hogy a templomban nemcsak a református, hanem a róm. és gör. kath. meg a gör. kel. papság is szép számmal volt jelen s a testvéries együttérzésnek világos bizonyítékát adta. Istenitisztelet után a vigadó tágas termében népes közebéd volt, melynek fűszerét a szebbnél- szebb toasztok egész hosszú sora szolgáltatta. — Legelőször Szőllősy Antal emelt poharat a királyért, aztán Szikszay Zoltán helybeli lelkész a püspökért, majd Krüzsely Bálint jogtanár a főispánért, Tabajdy az egyház főgondnokáért, püspök ur a szigeti egyházért, s többen azért a szép egyetértésért, mely a hazának a végpontján a különböző nemzetiségek és vallásfelekezetek között fennáll. Kedvesen lepte meg a közönséget különösen Schönherr plébános nyilatkozata, ki a hit és tudomány becsét fejtegetve azzal zárta be felköszöntőjét, hogy ezeknél is sokkal értékesebb a szeretet, melyet egymás iránt táplálunk. Nagy tetszést keltett a Tabajdy közkívánatra mondott második toasztja is, melyben a templom- épittető egyház munkás tagjait meg az építő munkásokat köszöntette fel. Este a színházban díszelőadás, aztán táncz- mulatság következett. — Másnap a sóaknák megtekintése s a város és vidék nevezetességeinek megszemlélése foglalta el a vendégeket. A szives-' ség és őszinte magyar vendégszeretet kifogyhatatlan volt. Az ünnepélyességek kedves összhangját mi sem zavarta meg. Mindenki azzal az édes emlékkel távozhatott el otthonába, hogy a magyarság és ezzel maradandóan összeforrott reformátusság a végvidéken is híven teljesiti nagyfontosságu feladatat. Egy jelenvolt. Hogy hirdeti a „Magyar Néplap1 a békét. Van az emberi társadalomnak egy olyan osztálya is, a kik a kákán szoktak csomót keresni; vagy más szavakkal: ott is vakaródznak, a hol nem viszket. — A társadalom ezen osztályába tartoznak az ultramon- tán lapok olyan irói és szerkesztői, a kik a krisztusi szeretetről mit sem tudnak, kik a türelmetlenség tenger mélységébe annyira elmerültek, hogy a hajuk szála is alig látszik ki, mégis erőlködnek felszínre jutni, de ez sehogysem sikerül. — De lássuk csak! A napokban egy hívemet meglátogatva, egészen meg voltam lepetve s nem kevésbbé elszomorított — látva az asztalán heverő „Magyar Néplap“-ot, a minek létezéséről megvallva ez ideig ón nem is tudtam; annyival inkább arról, hogy legyen egy protestáns-kálvinista ember a világon, ki egy olyan lapot nemcsak kezébe vesz, — de rendes évi előfizetője — a mely lap a protestantismust tűzte ki czóltáblául, erre kigyót-bé- kát kiált, s ugyancsak minden sorából kilóg a kath. lóláb s ha az illető francziskánus szerkesztőnek hatalmában állana, a protestántizmust azonnal eltörölné a földről, papjait pedig máglyákra hurczoltatná, vissza vive a nemzetet a 16. és G-ik századokra; s hogy ezt nem teheti, csak sápadoz a boszuság miatt. Fogalmam sem volt arról, hogy a türelmetlenségbe valaki felülmúlja a „Magyar Allam“-ot,deugy látszik, hogy a sas szárnyai alá bujt ökörszem igyekszik azon, hogy repülésében túlhaladja nevelő anyját. Azonban ajánlatos, lesz, ha repülésébe vigyáz, nehogy idejekorán leperzselödjenek szárnyai s e mellett ne feledje ama közmondást: „ki sokat markol, keveset fog.“ — De az még szomorúbb jele az időnek, mikor egy kálvinista ember nem talál tisztességesebb lapot, vagy egy heti prot. lapot, melynek tartalma hasznos és tanulásra méltó tartalmánál fogva jobban kielégíthetné olvasói vágyát s e mellett lelke is mive- lődne általa. Bizony itt is volna már az ideje, ha prot. Írod. társaságunk oda törekednék, hogy egy „Prot. Néplapot adna ki, még pedig jutányos előfizetési ár mellett, hogy az egyszerű falusi polgár is minden megerőltetés nélkül elő tudna arra fizetni, s az
