Reformátusok Lapja, 1892 (2. évfolyam, 25-51. szám)
1892-08-06 / 30. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 nem csekélyebb, mint a nemzet legfontosabb érdeke. Csak pár hónap előtt íitymláva mondotta reánk vonatkozólag a muszka Novoj'e Vremja, hogy nem érdemes szövetségét keresni egy kihaló nemzetnek, mely az európai népek tengerébe van dobva. Az a derék muszka újság klaszszikusabb allegóriát is fog ismerni. Placky minket éknek nevezett s fájdalmasan kiáltott föl, hogy ez az ék, az alakuló szláv birodalom testébe nyomulva, azt örökre meghiúsította. S valóban csak amolyan keskeny, de szilárd ék voltunk mi, a mikor a szláv barbárságot prehisztorikus idők vak homályába löktük vissza. Egyik legfőbb, nemzeti büszkeségünk épen abban áll, hogy sohasem lomha, nyers tömegként nehezedtünk az utunkban ténfergő ellenségre, hanem az aczélozott erő intenzivitásával állottuk meg helyünket tizszerte nagyobb tömegek ellenében is. Hanem azért van ám annak a muszka lapnak a fitymálásában valami komolyan megszivelendő is: a család pusztulás, az állam őstalajának porladozása, a középosztály zülledezése, a mire már föntebb mutattunk, a szórványosság fokát — fájdalom — már haladni kezdi; rozsda fenyegeti azt a fényes aczél- szilárd éket; ezt a rozsdát kell eltávolitanunk a kongrua-kérdésének olyan rendezésével, a milyent e cikkünkben vázoltunk. Csáky gróf eddig oly államférfiunak bizonyult, a ki apróbb részletekben is nagy elvi föladatok megoldására irányozza figyelmét. Az érintett kérdésre nézve ugyan elmondhatjuk, hogy a kellő komolysággal csak belekezdettünk is, már nagyot cselekedtünk; de a milyennek Csáky gróf erélyét s a fölismert nagy célok felé törő rendithetetlenségét ismerjük, nem hisszük, hogy arra a csalogató klasszikus mondásra támaszkodva, mely szerént a jó akarat is elegendő :— „et voluisse sat est,“ — a kezdetnél megállapodjék ; nem hisszük — mondom — e nemes gróf erényénél fogva, de nem hisszük azért sem, mert valamint pár év előtt a véderővita után is rohammal hódította a maga részére a nemzet közvéleményét, nagy gondolatokat tartalmazó, közoktatási programmbeszé- dével: ép úgy közörömre villanyozza az egész nemzetet, a mint a legelső olyan intézkedés köztudomásra jut, melyből azt fogjuk látni, hogy a kongrua rendezésénél azon elveket s azon czélokat tartja szem előtt, melyeket e jelen czikkünkben irányadóknak mondottunk. természete? Felekezeti vagyonból létesitettók-e azokat királyaink, (a mi nem is volt) vagy az ország közvagyonából? Az iskolás gyerek is tudja, hogy pl. Sz.-István (Have beata anima!) érsekségeket, püspökségeket, apátságokat, káptalanokat alapított, mielőtt Asztrikot Szilveszter pápához küldötte s arra a pápától kegyúri vagy bármi néven nevezendő jogot is kórt volna; de azért mi még mindig csak azon törjük a fejünket, hogy királyaink főkegyúri jog czimen alapitották-e azokat az apátságokat, káptalanokat, kolostorokat, melyek idő folytán elpusztulván, jószágaikkal a tanulmányi alap legnagyobb részét létesítették ?! Mária Teréziával szemben, a kinek a tanulmányi alapot köszönjük, a római szók — igenis — a főkegyúri jogczimre helyezkedett s a püspököknek körlevélben meghagyta, hogy a föloszlatott jezsuiták vagyonát „in nomine et ad rationem Sedis Apostolicae“ — „az apostoli szék nevében s annak érdekében“ foglalják le. De a vallásos érzelmeiről ismeretes királynő érvénytelennek nyilvánította a pápai körlevelet, de nem főkegyúri jognál fogva, hanem azért, mert a szent korona jogaiba ütközött. 1773. szept. 20. leiratában, melyet a helytartótanácshoz intézett, nyíltan kimondja, hogy a jezsuiták rendjének eltörlését „sal- vis juribus regiis et status publici“ — „a királyi jogok és az állam jogainak épségben tartása mellett“ fogadta el; kimondja, hogy a jezsuiták vagyona „cum onore et commodo ad statum publicum recidit“ — terhével s hasznával együtt az államra megy át“ ; elrendeli, hogy az. alapítványi javakat a politikai hatóság kezelje, megparancsolja, hogy a kik a jezsuiták valamely vagyonát lefoglalják, mint államvagyon bitorlói szigorúan bűnhődjenek. Mindezeket ugyanazon évi okt. 18. és nov. 26-iki leiratában többször ismétli s a jezsuiták vagyonát „caduca bona“ szavakkal nevezi, azaz oly vagyonnak mondja, mely megszakadás révén a koronára száll. Alapitó levelében pedig félreérthetetlenül kimondja, hogy a nemzet iránti háláját kívánta leróni a tanulmányi alap létesítésével. És mi mindennek daczára belekapaszkodunk abba az 1793-iki kancelláriai rendeletbe, mely törvénymagyarázást bitorolva, mind a vallás, mind a tanulmányi alapról azt mondja, hogy azok egyedül a katholikusok céljaira fordíthatók!! Ennek a szégyenletes helyzetnek véget kell vetnünk ; ezt tovább is fönntartani egészen egyértelmű volna a legbünösebb kockajátékkal, a hol a betét erejét fenntartva, fejlesztve, szép, fényes eredmény kivivására volt hivatva. Legyőzte az emberi természetet s mégis az volt a győztes, ő volt az áldozat. Megtört nemcsak testileg, de lelkileg is. Olyanná lett, mint az eredetileg jó alapon és szépen alakított épület, melyet befejezése előtt durva kezek rombolnak le s erőszakkal tesznek ferde romokká. Betegsége még rombolóbban hatott kedélyére. Ismerjük különösen a mellbetegek visszás, rendes mederből kiterelt természetét. * Ismét elváltak utaink. Én maradtam, ő elment főpásztori segélylyel s csekély megtakarított pénzével Merán-felé, üdülő helyre. Többé nem találkoztunk. Sorsát előre tudtam. Levele csaknem minden héten érkezett, telve reménynyel jövője felől. Égyszer elmaradt a levél s helyette a lapok hozták gyászhirét. Nyugodj csendesen korai sírodban a sok közül egyik áldozat. • Kollega. Catholicae rés. *) Az ultramontánizmuSról egy elmefuttatást irt valaki a „Hét“ ez. lapban Ara mis álnév alatt. Volt idő — úgymond — nem régen, midőn a befalazott apáczák korában igen kellemes dolog volt protestánsnak vagy szabadkőművesnek lenni, Ha ez időtájt valaki buzgón akarta követni az ő róm. kath, vallását — úgy ez elbújt és rejtőzködött vele. Derék kálvinista papjaink napja fényesen sütött. A Szász Károlyok igen nagy emberek valának akkor, bárha nem is ültének vala a főrendiházban. A múlt évtizedekben Magyarországban a protestáns szellem és tudás vezetett, a katholiczizmus pedig elmaradt. Elmaradt, hogy aztán óriási oroszlánszökéssel rohanjon ismét előre, maga mögött hagyva mindent, imponálva mindeneknek. Uj szent-lélek szállotta meg az ultra- montán apostolokat. A feszületet magasra nyújtják mindenfelő s harsog urbi et orbi: „in hoc signo vinces,“ Az elmefuttatás aztán ide lyukad ki, hogy : „az ultramontánok igen derék, nemes és felvilágosodott emberek.“ Eire a „Magyar Allam“-ban egy ultramontán visszaadja bókot, azt mondván: „a liberálisok szintén emberek, sőt esetleg igen elfogulatlan emberek.“ E mán osztán valami! Kiss József zsidó költő, a „Hét“ szerkesztője s a „M. A-“ ultramontánja pu-
