A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1942.

1942. május 6-7.

4 1942. május 6. — 39-^0—41. figyelmeztetni szeretett magyar népét. Mikor aztán a hatalom mások kezébe került és egyesek „nem akartak katonát látni", vitéz hadseregünknek minden addigi hősi küzdelme és vérontása semmivé lett és bekövetkezett Trianon. Napjainkban az erre hivatottaknak kötelességük hirdetni és a tájékozatlanok vagy félrevezetettek előtt hangoztatni azt, hogy most a magyar nemzet nagy baráti szövetségeseivel együtt a minden világrészre kiterjedő óriási védelmi háborúban még nagyobb értékekért kénytelen küzdeni. Harcolni kell azért is, hogy mint önálló és független nemzet fennmaradhasson, hogy templomaink, családunk, otthonunk, iskoláink és legfontosabb életjavaink a megsemmisítő támadás ellen megvédve maradhassanak. De egyúttal kénytelen ezt a védelmi háborút megvívni minden földi dolognál becsesebb erkölcsi javakért is: a nagyhatalommá növekedett és megszervezett istentagadás ellen vallásunkért, hitünkért, annak tudatában, hogy a küzdelemnek sikeres befejezésétől végeredményében egyházunknak további fejlődése, zavartalan fennmaradása is függ. Megköszönöm kitűnő elnöktársamnak, ki nem régen egyik egyházi lapban a hadrakelt magyar honvédhez remek üzenetet küldött, hogy tömören összefoglalta ezt az igazságot. Ravasz László dr. püspök úr megírta, hogy a Mindenható „a mi katonáinkat a legnagyobb ügy szolgálatába állította", a hadra kelt magyar honvédek ma „Isten országának igazságáért", „Krisztus királyságáért" és ezzel egyidejűleg a mi földi hazánknak fennmaradásáért is harcolnak. Milyen felemelő érzés, esetleges megpróbáltatások idején milyen fenséges bátorítás annak a tudata, hogy a nemzetek sorsát intéző Gondviselő Ur Isten ebben a harcban a mi hazánk sorsát összekapcsolta az ő ügyével! Minő sziklaszilárd bizalmat önt lelkünkbe: nem veszhetünk el, mert a Mindenható ügye és igazsága végül diadalmaskodni fog! Boruljunk le a Mindenható előtt mélységes hálaadással azért, hogy ez a harc már a második esztendőben határainktól távol maradt, hogy ezekben a napokban is egyházi ügyeinket nyugalomban tárgyalhatjuk. Főtiszteletű Konvent! Tudjuk és átérezzük: ilyen magasztos célokért, egyházunk és nemzetünk fennmaradásáért, ha az Ur úgy rendelné, esetleg nagy és súlyos áldozatokat is kell hoznunk és ezekre mindenkor készen kell államink. Másfelől biztos vagyok benne, hogy a lelkipásztor urak az igehirdetés és a nemzeti lélek ébrentartása, a tanító és tanár urak