A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1902.

1902. április 29-30.

ÁPRILIS HÓ. 1-2 — 18. 5 viszonyok, az 1848: XX. t.-cz. mikénti végrehajtása felőli véleményt; az állami, községi, valamint a katonai alreál iskolákban a vallásoktatás ügyének méltányos elintézésére vonatkozó javaslatot ; az istentisztelet rendjének, módjának, valamint más egyházi cselekményeknek egyöntetűvé tételét, a liturgia egységes voltának behozatala iránti intézkedést. Ezek és sok más fontos tárgyak, a régi törvénykönyvben 10 évi tapasztalás után czéltalanoknak talált számtalan kiigazításokra vonatkozó vélemények, méltán igénybe veendik a konvent figyelmét. Tüzetesen ugyan ezek iránt nem íog még most intézkedni a méltóságos konvent, csak kifogja osztani az illetékes zsinati bizottságoknak: daczára ennek sok tontos tárgyak lesznek, melyek már a jelen konventen elintézést kívánnak. Komoly, kitartó figyelmet kívánnak ezek, azt hiszem, hogy csak ez által lehet ezeket ugy elintézni, hógy egyházunkra s iskoláinkra, általában köznevelési ügyeinkre nézve üdvösekké váljanak. Közigazgatási ügyeinken kivül lesznek felvéve a kiosztott tárgysorozatban birói ügyek is, melyek elbírálásra várnak; hiszem azonban, hogy ha a mai nap délutánját a szakbizottságoknak engedjük át, hogy az előttök levő ügyeket előkészítsék — szokott idő lefolyása alatt, 3—4 nap, feladatunknak meg fogunk felelni Ezeknek előadása után megnyithatnám az ülést, de egy szomorú kötelesség parancsol velem, hogy tovább szóljak. — A lefolyt egyházi év konventünkre, sőt egész ev. ref. hitfelekezetünkre nézve felette gyászos év volt. Két oszlopemberünket döntött a sírba a kérlelhetetlen halál ez^n évben, a kikben szenvedett nagy veszteségünket egyiránt érzi egyház és haza. Ezekhez hasonló munkaerőket, hazafiakat csak századok szülnek s ajándékoznak az emberiségnek. Plinius szerint: Sicuti phoenix nonnisi quingentesimo anno nascitur, ita insignium virorum rarus est proventus. Szilágyi Dezső Onagyméltósága, a dunamelléki ev. ref. egyházkerületnek fógondnoka volt az egyik férfiú, ki iránt nagyratermettsége, határt alig ismerő akarat- és értelmi ereje, tudománya daczára is oly fukar volt a sors, hogy mint főgondnok csak három évig gyümölcsöztethette óriási munkaerejét az egyház javára, — véletlen dőlt ki, miüt viharokkal megküzdött erős tölgy, — ha véletlenül földre zuhan. Egy csendes, komoly természetű férfiú vólt a másik veszteségünk tárgya, kiről a közpéldabeszéd azt szokta mondani :„ lassú víz partot mos" tanácsában, beszédében mindig igazi, valódi útmutató, irányító volt, ki míg az eszmék, gondolatok, a tündöklő ragyogó elvek vívtak tanácskozás közben egymással — döntő erővel birt.