A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1877-1887.

1877. november 15-17.

8 Hiszen közönségesen tudva van, hogy már csaknem egy teljes évszázad óta, nemcsak igen számos egyes hitfeleink nyilvános irodalmi téren, hanem prezsbitériumaink, egyházmegyéink, egyházkerületeink s egyetemes értekezleteink is majdnem évről-évre, ünnepélyesen végzésileg, legfelsőbb helyre intézett igen számos feliratokban is, rendszerint a fájdalomnak bizonyos nemével kimondották azt, hogy egyházunknak organikus országos egységre s az ezt czélszerüen és szilárdul megállapítandó törvényhozó nemzeti zsinatra égető szüksége van. Az organikus egységnek törvényhozás utján való létrehozására a mi meggyőződésünk szerint is s e mi korunkban is folyvást szükség van; nemcsak átalában az erők és érdekek czélszerü egyesítésének elvénél fogva, s nemcsak azért mert valóban jöttek, s ezentúl is jöhetnek létre az idők folyamán oly egyetemes értékű közügyeink, melyekben időpazarlás nélkül s minden tekintetben kellő sikerrel, csak országos egyházi hatóság intézkedhetik: hanem azért is kiáltó szükség van még az ily hatóságra, mert fájdalom naponként tapasztaljuk, hogy a nálunk folyvást uralkodó római katholikus egyház klérusa, a legerősebb egységes szervezettel, lankadatlan következetességgel és teljes összhangzattal működik a maga saját érdekében, a mely igen sokszor épen ellenkező a mi egyházunk legszentebb törvényes érdekeivel; sőt nem lehet mindezek mellett eltitkolnunk azt sem, hogy vallásunk, egyházunk és iskoláink törvényes jogai és legszentebb érdekei ügyében, még hazánk alkotmányos kormánya részéről is gyakran találkozunk kellemetlen félreértésekkel, sőt egyenes összeütközésekkel is. Ezen, s több efféle okoknál fogva, s ily viszonyok között lelkünkből óhajtjuk mi is, hogy a legközelebbi zsinat törvényhozása állapítsa meg azon organikus egységet, a mely az alsóbb egyházi hatóságok kellő autonómiájának sérelme s a merev czentralizáczió ismeretes veszélyei nélkül védelmezhesse, vezérelhesse és boldogíthassa egyházunkat. Az említett kánonokra nézve már régen eljött az utolsó óra, a melyben azokat mindenestől hatályon kívül, s a történelmi tisztes emlékek tárába kellett volna helyezni; mert hiszen számtalanszor elmondatott már, hogy azok tárgyaikra, alapelveikre, szellemökre s egész mivoltukra nézve csaknem teljes mértékben elavultak; s miután rajtok az egyházkerületi végzések s legfelsőbb rendeletek által temérdek változtatás tétetett, legnagyobb részök már évtizedek óta tényleg nincs életben. Most már tehát miután egyházunk zsinati törvényhozása megindul, a régi kánonokat a belőlök még fenálló néhány pontért mint törvénykönyveket folyvást életben hagyni, valóban igen visszás, s a jó renddel merőben ellenkező dolog lenne. Minthogy azonban kánonaink és kánon értékű statútumaink nemcsak egyházszervezeti törvényeket tartalmaznak, a melyeket a létrejövendő ily tárgyú törvénykönyv merőben hatályon kivül fog helyezni, hanem tartalmaznak még fegyelmi és házasságügyi törvényeket is, a melyeket ma már a szervezeti törvényekhez csatolni, vagy azok közé imide-amoda beszőni nem szoktak és okszerűen nem is lehet: látni való, hogy e tekintetben is halaszthatatlan törvényhozási intézkedés szüksége forog fen.