A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1942. augusztus

— 5 — amikor ebben a fekete gyászban osztatlan magyar nemzet lelke (mélyéről feltörő igaz könnyeivel siratott hősi halott fiát kíséri utolsó útjára a kende* resi temetőbe, — a síró szemek könnyfátyolán átsugárzó szeretet és hála érzésével fordítja tekintetét a magyar lélek a budai vár felé, hogy körül* vegye a legmagasabbra felfokozott szeretetének minden melegségével az isteni gondviselés kifürkészhetetlen akaratából e nagy gyász terhének hor* dozására elhívott Kormányzó Urát s vele együtt gyászoló drága szeretteit s ekként is tanúbizonyságát szolgáltassa annak, hogy a magyar nemzet ma fokozottabban érzi és tudja, hogy ő volt az az isteni Gondviselés által kiválasztott hős férfiú, ki 22 évvel ezelőtt szinte a pusztulás örvényéig so* dort nemzetet ebből a kárhozatból visszavezette az életre, hogy övé az ér* dem, hogy az akkor sok gyommal felvert magyar ugaron 'immár 22 esz* tendőre terjedő bölcs országlása alatt újra kizöldült a magyar télét termő magvetése és hogy a világháborút befejező békediktátumok által megcson* kított oszág, s ennek megcsúfolt és megalázott népe helyett ma egy terű* letében meggyarapodott ország és történelmi lényének tudatára ébredt nem* z

ef o-^elt fővel állhat meg a világ előtt és hősi múltjához híven ma újra vállalni meri és visszanyert magabízó ereje tudatában válla'ja is azt a szerepet, melyet számára a Gondviselés jelölt ki akkor, amikor a történe* lemnek itt a Kárpát*Duna medencében átvezető országútjára őrként állí* totta. A nemzet hálájának és szeretetének ez a megújult tanúságtétele legyen gyógyító balzsam az édesapa szerető és áldozó szívének vérző sebére s a vele és drága szeretteivel együtt gyászoló nemzet ajkán ma tudatosabb, hittel teljesebb, mélyebb, igazabb és töredelmesebb legyen az imádság, mellyel összekulcsolt kezét felemeli a seregek Urához és Istenéhez, hogy a haza iránti kötelesség hívó szavára a becsület mezején életét áldozott hős fiát koronázza meg az örök élet koronájával, a drága és nagyon szeretett fiút, férjet és apát sirató szerettei szívének vérző sebét epdig kötözze be és gyógyítsa meg s megáldó atyai kezét tartsa a mi nagyon szeretett Kor* mányzó Urunk feje felett, hogy a fájdalom mélységeiből felemelkedve bölcseséggel, hittel és erővel tovább vezethesse és a történelem mai nagy vihardúlásán keresztül biztos kézzel révbe kormányozhassa nemzeti éle* tünk hajóját. És most áldozzunk egy imádságos csendes neerct e mi meghitt közössé* günkben is hős testvératyánkfia Magyarország Kormányzóhelyettese áldott emlékezetének. II. Az emlékezésnek áldozásunk e csendes perce után szálljon vissza lelkünk most egy századra teriedő idő távolába. Ez esztendő április ll*én, egy áldozatos magyar élet kialuvásának százados fordulóján a hazai és külföldi tudományos világ hálás emlékezete szállt el messze ázsiai térségek és pusztaságokon át a dardzsilingi régi angol temetőbe s emlékezete el nem hervadó virágaiból font koszorút helyezett el arra a sírra, melyben Körösi Csorna Sándornak, az > emberi haladás pá* ratlanul áldozatos magyar hősének több mint két évtizeden át sokszor a legembertelenebb életkörülmények között folytatott tudományos kutatás* ban kifáradt teste tért örök pihenőre. Ha végig tekintünk ennek a mi drága testvératyánkfiának áldozatos és rögös életútján, — már a pálya kezdetén megragad bennünket az a kemény elszántság, az a magára szabott kemény önfegyelem, mellyel a maga