A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1942. augusztus

— 41 — 85. A veszprémi egyházközség presbitériuma II. segédlelkész be* állítását, illetve ennek számára kongrua folyósítását kéri a népfőiskolai tan* folyam idejére. A beterjesztett presbiteri gyűlési jegyzőkönyv szerint felajánl a segéd* lelkésznek természetbeni lakást, fűtést, világítást, ellátást, s bizonyos tisz* teletdíjat a népfőiskola pénztárából. Egyházmegyei közgyűlés teljes egészében látja azokat a ne* hézségeket, amelyek Veszprémben az jfjúság lelki gondozása terén egyfelől a városnak modern gyárvárossá alakulása, másfelől a na* gyon erős róm. kat- egyház nagyon intenzív munkája következ* tében előállottak, tudja, hogy pásztorainak munkáját és idejét tel* jesen igénybe veszi a gyülekezet, s a népfőiskolásokkal való fog* ialkozás mintegy a gyülekezti munkát rövidíti meg, tehát erre a célre külön munkaerő volna kívánatos, éppen ezért a kápláni kon* grua folyósítását készséggel javasolja, természetesen a többi káp* lántartó helyek kongrua jogosultságának érintetlenül hagyása mel* lett. ' 86. Az egyházkerületi közgyűlés 147/1941. sz. alatt felhívta a Bakonyt Balatonvidéki Népfőiskola vezetőségét, hogy jelentését ezentúl az egyház* megyén keresztül terjessze fel a kerületre. A Népfőiskola vezetősége a missziói bizottságon keresztül beterjesztett jelentésében beszámol a növen* dékek számáról, a tanfolyam tartamáról, a végzett munkáról, a látogatások* ról, a nagy érdeklődés mellett végbement népfőiskolai leánytanfolyamról, a nagyszámú és gazdag ajándékozásról, ezek között a miniszterelnökség nemzetpolitikai szolgálatának nagyösszegű, 15.000 P*s támogatásáról. Egyházmegyei közgyűlés a jelentést örömmel veszi tudomá* sul és az egyházkerületi közgyűlésre felterjeszti. Az előadóknak, akik önzetlenül végezték munkájukat, a nemesszívű támogatóknak, ezek között Mesterházy Ferenc főispán úrnak, Főtiszteletű püspök úrnak, Schandl Károly OKH vezérigazgató úrnak, Zsindely. Fe* renc államtitkár úrnak, Alföldy Lajos igazgató úrnak, vitéz Mar* kóczy János ezredes úrnak, Csajághy Károly egyházmegyei gond* nok úrnak a támogatásért hálás köszönetet mond. 87. A veszprémi egyházközség kéri, hogy a veszprémi kórházban és fogházban ápolás és vizsgálat alatt lévő, illetve büntetésüket töltő főként egyházmegyénk területéről való ref. testvéreink lelkigondozása szempont* jából az egyházmegyei közgyűlés a missziói alap terhére engedélyezze val* iásos iratoknak, újságoknak, imádságos könyveknek stb. beszerzését. Sajnos, a missziói alap jövedelme olyan csekély, hogy ko* ránt se elég a rendeltetésszerű kötelezettségekkel járó költségek fedezésére se, így egyházmegyei közgyűlés, bármennyire bélátja is a kórház és fogház iratmissziói ügyének a fontosságát, a kérést nem teljesítheti. 88. A veszprémi egyházközség presbitériuma a Veszprémben tanuló, főleg egyházmegyebeli diákok számára feltétlenül szükségesnek tartja inter* nátus létesítését, mivel a vonaton való bejárás se testi, se erkölcsi szem* pontból nem előnyös ifjúságunkra. A cél megvalósítása érdekében fel* ajánlja a telket egy megfelelő épület emelésére s kéri, hogy amennyiben az egyházmegyei közgyűlés is helyesli az elgondolást, biztosítsa a maga anyagi és erkölcsi támogatását a terv megvalósítása érdekében. Egyházmegyei közgyűlés, bár tudatában van, hogy egy inter* nátus létesítése ifjúságunk nevelésének egyik elengedhetetlen esz*

Next

/
Oldalképek
Tartalom