A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. augusztus

— 5 — Nagytiszteletü Egyházmegyei Közgyűlés! Mielőtt a mai közgyűlésünkre kitűzött ügyeink tárgyalására áttérnénk, — méltóztassék még nekem megengedni, hogy megemlékezzem azokról a reánk örvendetesen nagyjelentőségű történelmi eseményekről, melyek a letűnt legutóbbi husz esztendő súlyos szenvedései és szörnyű megpróbáltatásai után az idők méhében azóta folyton növekvő és feszülő történelmi erők eredői-képen nemzetünk életében s •egyetemes egyházunknak a magyarságéval mindig elválhatatlan kapcsolatban és sorsközösségben álló életében Isten akaratából a történelmi igazság útraindulásaként mult évi közgyűlésünk óta elkövetkeztek. Husz esztendővel ezelőtt az emberiség történetében legszörnyűbb katasztrófa, — a világháború lezáródásakor egy szörnyű árulás és a nagy nemzeti elernyedésben vágrehajtott öngyilkosság után mind a négy égtáj felől reánk szakadtak a történelmi Magyarország tartó oszlopai és boltozatai, s a nagy összeomlást követően a páriskörnyéki kastélyok asztalainál olyan békét diktáltak a győztes földi hatalmak Európa legyőzött népeinek, melyben szikrája sincs a jövőbe látó emberséges és igazságos megitélésnek, sőt azoknak minden sorából a fogvicsorgató bosszú árad a legyőzött nemzetek felé. Számunkra is megácsolták a koporsót a trianoni kastélyban és kárörvendő győztesek s ezek békét kovácsoló vezetőségét megtévesztő rabló osztozkodók sorfala között tették sírba az Istenkéz által egységes egésznek alkotott azt a nagy Magyarországot, melynek minden rögét ezer esztendővel ezelőtt kiömlő vére árán szerezte meg a magyarság s az azóta lefolyt századokon át, mint nyugatnak előretolt védőbástyája is — vérével, könnyével, verejtékével annyiszor megáztatva tartotta meg hazájául. Husz szörnyű esztendő telt el azóta, hogy a nekünk megásott sírra ráhengerítették a trianoni békének nevezett követ. Szörnyű husz év nekünk, kik mind a négy égtáj felé védtelen határokkal ittmaradtunk a megcsonkított magyar földön: mint egy óriási nyitott seb, — egy koldussá szabdalt ország, de még szörnyűbb azoknak, kiket saját vétkünk, multunk sok-sok hibái és mulasztásai miatt is győzelmes és áruló ellenségeink elszakítottak tőlünk s idegen, ellenséges uralom alá, — idegen szolgaságra kárhoztattak. A mi panaszaink s az ő szenvedésük husz éven át kiáltottak az égre, inignem a történelem kifürkészhetetlen törvénye, az igazság elnyomhatatlan ereje elmozdította helyéről a trianoni sírra hengerített követ s az isteni gondviselés kegyelme kinyújtotta felénk azt a védő kart, mely után a magyar nemzeti lélek próféta lelkű költőjének imádságos hymnusa szárnyán annyiszor és már-már oly reménytelenül esdett. Mult évi november másodikán végre megnyílt felettünk az Ég, reánk mosolygott Isten jóságos arca s amikor a bécsi döntőbíróság ítéletét a rádió csodája besugározta a világűrbe, a csonka határokon innen és tul a. magyarság millióinak szemében megáradt a könny: az örömnek, a hálának a könnye és a felszabadulás, a beteljesülés győzelmes hallelujája szakadt fel a magyar-szivek mélyéről, mert sötét éjszakás husz esztendő után felvirradt ránk a mi eltemetett igazságunk feltámadásának hajnala, s a maga igazi mélysége szerint érezték meg a magyar szívek, hogy ezzel a döntéssel az ezeréves magyar történelem legsötétebb korszakából egy új, egy szebb, egy biztatóbb és a