A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. augusztus

— 6 — mélységből felíelé ívelő jövő, Magyarország feltámadásának első lépcsőfokára érkeztünk meg. Ez a bécsi döntés vágta az első rést azon a hazugságon felépült békeparancson, melyet a népek oly fennen hangoztatott önrendelkezési jogának megcsúfolásával kizárólag a tömlöctartó szerepére vállalkozott cseh állam érdekében erőszakoltak reánk. Ezen a megnyílt résen a magyar állam testéről husz esztendővel ezelőtt leszakított 12.000 négyzetkilométernyi terület s annak egymilliónyi magyar lakossága tért vissza a magyar állani anyai kebelére, visszatértek a nekünk oly drága s annyi történelmi emléket hordozó Komárom, Érsekújvár, Léva, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa, Ungvár, Munkács és Beregszász városaink, visszatértek az ezeket koszorúzó hegyeink, halmaink, gazdag kalászú rónaságaink s az itt megtelepedett falvak hűségében sziklaként megállt erős, dolgos, drága magyar népe, majd a késő ősznek eme drága gyümölcs érlelése után alig négy hónapra, tavaszbontó március közepén az alapjaiban már előbb megrendült Cseh-Szlovák köztársaság kártyavár épületének öszszeomlásakor a magyar fegyverek diadalmas ereje visszaszerezte azt a földet is, melynek szent bérceire egy évezreddel ezelőtt Isten hozta fel a honalkotó Árpád apánk vezérlete alatt hazát kereső őseinket: a honfoglaló magyarságot, visszatért ezzel a példátlan lendülettel végrehajtott fegyverténnyel az anyaország kebelére az erdős Kárpátok földjének az a része is, melyet békeparancsokkal meg nem változtatható természeti törvények, ezer esztendő történelmi jogai, élő hagyományai, a jó és balsorsban velünk együtt érzett Kárpát-orosz őslakosságnak példás hűsége hozzánk kapcsoltak akkor is, mikor egy hazug és mesterséges állapot kényszeréből idegen uralom alá került. E tények láttán örömtől megáradó lelkünk boldog alázatával borulunk le a mi jóságos Istenünk előtt, hogy ezekben a tényekben felénk fordította az Ő kegyelmes arcát, hogy formált és rendelt e nemzet számára vezért, hőst, bátrat és magyart, ki vészektől való hányattatásunk, balsorstól való megtépettségünk hosszú esztendői alatt mint szikla állott e nemzet élethajójának kormányrudjánál; hogy állított e nemzet élére erős s a magyar lelkiségtől izig-vérig áthatott vezető férfiakat s adott nekünk hőslelkü hadsereget s a történelmi igazság utrainditásának tényével sebeink gyógyulásának reménységét lelkünkbe ragyogtatta. Isten iránti mélységes hálával emlékezzünk meg arról a felemelő tényről is, hogy a rabságból felszabadult területek magyarsága között visszatért a mi református Sionunk hatalmas erősségeül kétszázötvenhat. (256) gyülekezetbe tömörült s 200.000-et meghaladó lélekszámú református magyar népe is, kiknek szeplőtelen hűségéről, szilárd hitéről való elismerő megemlékezését országos zsinatunk ez évi március havi ülésében hozott egyházi törvényünkbe is beiktatta, s amely református magyarságról a Magyar Statisztikai Társaság Államtudományi Intézete „A felvidéki magyarság 20 éve" cimen a kir. egyetemi nyomdában kiadott munkálatában azt állapította meg, hogy „a református magyarok szilárd kőszikla gyanánt álltak ellent a Cseh-Szlovák állam támadásainak" és hogy „a felvidéki magyarság szellemében és politikai küzdelmeiben a legbiztosabb támpontot jelentette a református magyarság, melynek visszatérése a Magyar állam kebelébe megbecsülhetetlen érték".