A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. augusztus

melyeken a világ-katholicizmus seregszemléjét: a hazánk fővárosában ez év május havára összehívott eucharisztikus kongresszust előkészítették, majd befejeződése után annak mérlegét és eredményét megálpították. Az evangélium parancsaival kiegyenlítetlen ellentétben álló, ezekkel a gyűlölködő hántásokkal szemben nekünk elegendő védelmünk és paizsunk annak a biztos tudása, hogy az egyetemes keresztyénségnek a golgotai kereszt földjében eredt és annak tövéből kinőtt terebélyes fája Isten rendeléséből hajtott az idők folyamán több ágat is és a fölé hajló golgotai keresztfából ez ágak mindegyikére, s ezekről a lombkoronáik alatt sebeire gyógyulást, megfáradására pihenést és békességet kereső hívő emberre faj, felekezet, nemzetiség és minden a szétválasztásra és megkülönböztetésre okot adó egyéb társadalmi adottságokra való tekintet nélkül aláhull az őket testvérként átölelő, megváltó szeretet drága vére. Mi tudjuk azt, hogy nem szertartások, nem dogmák, nem kifüggesztett vagy ki nem függesztett keresztek, nem gyarló emberi Ítéletek mondják meg, hogy kinek a hite igaz, hanem az irgalmas és igazságos ítélete szerint mindeneket megítélő örök Biró dönti el, hogy a kevesen való hűségük miatt kiket hív el majd az üdvösségre. Mindezeknek felemelő tudatában mi azokkal az emberi gyarlóságból eredő megnyilatkozásokkal szemben Isten rendeléséből és akaratából a kereszt népének, a kereszt egyházának érezzük és tudjuk magunkat annak dacára is, hogy ennek külső jelét nem kívánjuk sem a gomblyukban hordani, sem profán helyek ornamentikájává avatni, hanem a lelkünkben kívánjuk azt minden mi szeretetünkkel magunkhoz ölelni és a rajta megfeszített Megváltó evangéliumi parancsainak — gyarló tehetségeink mértéke szerint — az életbe átvitelével és a lelkeknek ezzel való formálásával akarunk minden magyar testvérünkkel szeretetben élni és az emberi gyarlóságokon és gyűlölködéseken felül emelkedni. Ezzel a lélekkel lobogtassuk kedves ref. testvéreim a Krisztus fehér zászlaját az Ő nyomdokain járva; a lelkünkben átölelt kereszt serkentsen bennünket több tettre, több elmélyülésre, több evangéliumra: ezzel használunk egyházunknak, hazánknak, embertestvéreinknek s közöttük a gyűlölködésben meg nem fáradott ellenfeleinknek is. Imádkozzunk ezeknek jobb belátásukért és megvilágosittatásukért, betöltvén ezzel is az evangélium parancsát: „. ..áldjátok azokat, akik titeket átkoznak ... és imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak és kergetnek titeket." (Mt. 5/44.) így válik majdan áldásra az átok, igy lesz a széthúzásból szorosabb összefogás, az erőtlenségből erő s a gyűlölködésből lehajló szeretet. Isten akarata. Isten bölcs rendelése ez! Hajoljunk meg előtte a cselekvésre való halálos elszántsággal s azzal a hántások között is reménységes nagy bizakodással, mely zsoltáros énekünkből eképen csendül felénk: „Az Isten a mi reménységünk, Midőn reánk tör ellenségünk: Minden háboruságinkban, Megtart erős hatalmában.