A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. augusztus

— 6 — népek közösségében fennmaradásunk biztosítékait megszerezhesse s küldetését ekként betölthesse. Ezeréves történelme próbás útján sokszor állt ez a nemzet a pusztulás szakadékai szélén, de a legnagyobb balvégzet az elvesztett világháború következményeként akkor szakadt reá, amikor anyagi és erkölcsi értékei romhalmazánál, megcsonkított hazája omladékain „Szétszórt hajával, véres homlokával" társtalanul állva, egy idegen bódulat gyógyszernek vélt gőzét szivta magába s mérgezte szinte halálra a kétségbeesés közt hányódó, elalélt nemzeti lelket. A megüvegesedett magyar lélekszemek elé ekkor valóban a nemzeti lét nagy temetőjének sírüregei meredeztek. De nem a pusztulás kárhozata volt beírva rólunk a sors könyvébe, nem akart elveszíteni bennünket a magyarok Istene és kegyelmével ránk tekintvén életet lehelt a megdermedt tagokba s mint történelme folyamán annyiszor. — megtartatása reménységének zálogául most is megajándékozta a nemzetet újból azzal az erőtöbblettel, melytől az utóbbi évszázadok folyamán meg volt fosztva s küldött számára a nemzet testéből és véréből való vezért, ki saját szívében érzi át fajának minden szenvedését, de minden reménységét is, választott ki számára férfiút: keményet, bátrat, hőst és magyart, hogy az vegye és tartsa biztos kezében nemzete élethajójának kormányrudját s vezesse azt az örvénylő vizek Scyllái és Charybdisei között magyar lelkiismeretének biztos látásával csillagtalan éjszakák ködös sötétségéből a nemzeti feltámadás hajnalhasadása felé. Az a tizennyolc esztendő, amely alatt töretlen erővel, mindig éber és élő lelkiismerettel tartja kezében nemzeti életünk kormányrudját, a világháború nagy vérveszteségében kimerült s a történelmi igazságnak elfordulása miatt reményevesztett nemzet számára az újraéledésnek, az elesettségből való felemelkedésnek s a vezérségéhez fűzött minden reménység beteljesedése felé haladásnak rögös útja volt. Méltán veszi hát körül a gondviselés által kiválasztott ezt a férfiút : Magyarország Főméltóságu Kormányzóját hetvenedik életévének ez év június 18-án történt betöltése alkalmából nemzetének mélységes tisztelete és büszke hódolata és különösen felemelő, hogy ezekben az érzésekben ez a sokféle lelki árokkal szétválasztott magyarság egy és osztatlan, hogy ebben a szeretetben és hódolatban egy ritmusra, az iránta érzett büszke szeretet hősi indulójának ritmusára tud dobogni valamennyi magyar szív, mely büszke szeretetben minden magyarok egyek vagyunk. A magyarországi református és evangélikus egyházak felelős egyházi és világi vezérei által ez évi március 21-én egyházaik pásztoraihoz és gyülekezeteihez intézett felhívás jószándékait követve nem akarok ez ünnepi emlékezések felemelő és egységes hangulatába zavaró hangokat vegyíteni. Nem kívánok ez okból perbe szállani a mi felekezetközi visszonyainkra tűzvésznek világosságát vető azokkal a megnyilatkozásokkal sem, melyek a nemzeti emlékezés imént méltatott ünnepségein kivül álló, azokon a róm. kath. felekezeti jellegű ünnepségeken, összejöveteleken, vagy ezekkel kapcsolatos akciók keresztülvitele folyamán hangzottak el, vagy sajtó-közleményekben nem annyira „tollheggyel", mint inkább doronggal'írva öltöttek testet,