A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1942. augusztus

— 4 — ságos püspök úr rendelkezésemre bocsátani. Az egyházmegyében alkalmazottakat sem lehetett fontos szolgálati helyeikről elvonnom, így teljes három hónapig segítség nélkül maradtam abban az időben, amikor több felsőbb hatósági kérdőív és egyéb rendkívüli munka az esperesi iroda egyébként is igen nagy forgalmát még jobban felduzzasztottá. Helyi gyülekezeti szolgálatok, egyháztársadalmi munkák, a tanácsért, útbaigazításért jövő-menő nagyszámú felek, a leszármazás igazolása ügyében szinte naponként néha kettesével-hármasával megforduló helyi, vidéki és levélben felkereső atyafiak kora reggeltől késő estig úgy elfoglaltak, hogy szó sem lehetett napokig tartó elutazásról. A nagyobb munkaidő beálltával és gyülekezeti munkák" csökkenése folytán reméltem több gyülekezetet meglátogatni, miként erre az április hó 28-i egyházmegyei tanácsban megállapodtunk. Közvetlen ekkor másként látott jónak Isten próba alá tenni. Családomban történt rendkívül súlyos, életveszélyes műtéttel járó betegség, ami miatt érthető okokból egyideig nem mozdulhattam ki. Amikor pedig ebből a bajból kisegített az Ur, magam lettem beteg, s álltam naponként orvosi kezelés alatt. Az orvos eltiltott a munkától és az utazástól. így értem meg június elejét, amikor végül segédlelkészhez jutottam annyi hátralékban maradt munkával, hogy azok feldolgozása hetekig tartott és az idő közben annyira előrehaladt, hogy egyházlátogatásról már szó sem lehetett. Ennek folytán mindössze három gyülekezetben végeztem látogatást, másik háromban, hol különösebb okok kívánták, Németh Károly tanácsbíró úr volt szíves behelyettesíteni. Szíves elnézést kérek, hogy a magam dolgaival ennyire foglalkoztattam a Nagytiszteletű és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlést. De meg kellett tennem egyrészt azért, hogy a sorozatos megpróbáltatásaim alatt elkerülhetetlen késedelmeket megokoljam, másrészt pedig azért is, mert elsősorban magam érzem, hogy milyen végtelenül fontos és különösen ma életbevágó jelentőségű az egyházlátogatás személyes végzése és annak elmaradása mekkora hátrányt jelent. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy a dolgok éppen csak valahogy menjenek és ne legyenek nagyobb zökkenők, fennakadások a gyülekezetek életében, háztartásában. Összetartó, fegyelmezett, tervszerű építésre, toborzó, gyülekezetnevelő, megfeszített munkára van szükség elsősorban a lelkipásztorok, tanítók, presbiterek és egyesületek, de a hívek részéről is. A végzett néhány látogatásból és a gyülekezetek vezetőivel való találkozásaimból azt a jóleső benyomást merítettem, hogy általában megvan a vágy. a szomjúság a hívekben, szinte sóvárogják a lelkek építése körüli szolgálatnak az eddiginél gyorsabb, erősebb ütemű, égő lelkese-