A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1926. július

- 22 ­van nemcsak arra nézve, hogy a leventék oktatását nem szabad az istenitisztelet idejére tenni, hanem arra nézve is, hogy a leventék vezetőikkel együtt tartoznak az istenitiszteleten megjelenni. Ahol ezt nem tartják be: forduljanak a lelkész urak és presbitériumok a hatósághoz s annak útján keressenek orvoslást. Mindenesetre legcélszerűbb s leghelyesebb, kivált ahol ifjú tanító van, ha a leventék oktatásába, vezetésébe az is befoly, mert ezzel fenti bajok kiküszöbölhetők, illetve elkerülhetők, sőt az ifjúság vezetése sem kerül idegen kezekbe. Több egyházban, ahol templomi ünnepélyeken résztvettem : valóban felemelő, szivet, lelket gyönyörködtető látvány volt, amikor a levente ifjak vezetőikkel együtt példás rendben jelentek meg s vettek részt az istenitiszteleten. Föntebb azt mondottam, hogy néhány gyülekezet élete alatta marad az átlagos színvonalnak; ugyanekkor azonban a hűség kedvéért ki kell jelentenem azt is, hogy vannak gyülekezetek, amelyek e színvonal fölé emelkednek. Ahol örvendetes tapasz­talások s jelentések számolnak be az élénk templomlátogatásról, urvacsorázásról, adakozásokról . . . Ahol az elöljárók, tisztük s esküjük szerint jó példaadással járnak elől minden tekintetben. A vallásos buzgóság, a tettekben, áldozatkészségben meg­nyilvánuló hitélet ez évben is meghozta a maga áldozatait az Úr oltárára; részben adakozásaival, részben az Istenháza és iskola újjáépítésével, mint szintén új harangok beszerzése által. Az adakozás terén megemlítendők: a nagyobb egyházak közül Kaposvár 141, Kadarkút 15, Nagykanizsa 12, Csurgó 5, Kaposmérő 4, Somogyszob 3 milliós adakozásaival; a kisebb egyházak közül: Nagymarton 2 1/ 2, Alsóvisnye 2, Szomajom, Bürüs, Kaposszentbenedek 1 1/ 2—1 1/ a s Zselickisfalud 1 és mil­liós adakozásával. Ez utóbbi egyház az, ahol a lelkész úr jelentése szerint minden család minden évben háromszor adakozik. Hetes új iskola emelésével, Kaposmérő összes egyházi épületei megrenoválásával, Somogyjád temploma megújításával, Erdőcsokonya, Beleg tornya újra fedése s temploma külső reno­válásával, Darány, Basal, Galambok, Nagykorpád, Szabás, Kis- és Nagydobsza, Kadarkút — harangok beszerzésével adták bizony­ságát tettekben megnyilatkozó vallásos érzéseiknek. Hetesen, Darányban, Kaposmérőn, Galambokon és Kadarkuton a gyülekezetek meghívására megjelentem s részt vettem öröm­ünnepeiken.

Next

/
Oldalképek
Tartalom