A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1926. július

- 21 ­Egyházmegyénk úgyszólván valamennyi gyülekezetében van egy aggasztó, elszomorító, a legsötétebb jövővel rémítő, egyhá­zaink létalapját megrendítő jelenség, helyesebben: betegség, gyil­kos, halálos kór, amelyről úgyszólván minden évben megemléke­zik az esperesi jelentés s amely ellen, úgy látszik, minden eddigi küzdelem hiábavalónak mutatkozik: tudniillik az egyke! Itt már valóban a legerélyesebb, legradikálisabb beavatko­zásra van szükség az állam részéről, a baj orvoslása céljából. Ezzel kapcsolatban említem meg, hogy a Magyar Társadalom Tudományi Társulat a mult év őszén itt Somogyban, mint az egyke egyik főfészkében, Kaposváron tartott ez ügyben egy anké­tet, amelyen főtiszteletü Püspök úr is megjelent s értékes előadást tartott e tárgyról. Úgyszintén a Kaposvári Reformátusok Lapja is két számban foglalkozott e kérdéssel s hozzászólásokat, véleményeket közölt világi és egyházi férfiak tollából e nemzetpusztító ragály okai s orvoslásának eszközei felől. Adja Isten, hogy az elhangzott sok­féle eszme s értékes előadás nyomán mielőbb jöjjön el a baj gyökeres orvoslásának várva-várt ideje. Az egyházakról szóló jelentéssel kapcsolatban említem meg, hogy egyházmegyénk anyaegyházainak száma eggyel szaporodott, — amennyiben az eddig Nagykanizsa fiókegyházaként szereplő Keszthely mult év szeptember 13-iki közgyűlésén egyhangú lelkesedéssel kimondotta, hogy önálló kongruás lelkészi állással biró anyaegyházzá szervezkedik. Az e tárgyban beterjesztett határozatokat, valamint a lelkészi díjlevelet, az ügy mielőbbi megvalósítása érdekében felterjesztettem Püspök úrhoz, aki a 223/925. sz. kerületi határozattal nyert megbízás alapján a leg­rövidebb idő alatt kieszközölte a kultuszminiszter úr hozzájárulá­sát, aki 87.629/925. sz. rendeletével évi 747 aranykorona kongruát állapított meg a lelkészi jövedelem 1600 koronáig leendő kiegészí­téséül. A kultuszkormány által történt elismertetés s az államsegély megállapítása után Püspök úr felhívott a lelkészi állás azonnali betöltésére, ami már folyó évi január 10-én megtörtént, amikor is a gyülekezet egyhangúlag Csontos Béla budapesti s.-lelkész, püspöki m. titkárt választotta lelkészéül, akit március 21-én iktat­tam be hivatalába.

Next

/
Oldalképek
Tartalom