A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1917. július
— 6 — teljességét s hálánk innepélyes nyilvánítását, forró köszönetünket. Adjuk azt az ígéretet, hogy hűséges munkatársai leszünk, igyekezünk őt megközelíteni egyházunk iránti ragaszkodásában, vallásosságában, isteni félelmében, azon rendithetetlen hitében, hogy az Ur őrködő szemekkel tekint le reánk, és kedvesen veszi az ő országának e földön való terjesztésében, a hit templomának építésében véghez vitt munkánkat és fáradozásainkat. Egyúttal kérjük az istent, hogy tartsa meg drága életét, őrizze lépéseit, adjon napjaihoz napokat, adjon neki erőt, egészséget, türelmet, kitartást s áldja meg hosszú élettel családjának örömére, ref. egyházunk boldogságára és virágzására. Lesz ez év alkonyán egy másik évfordulónk is. Méltóztatnak tudni, hogy az államsegély megnyerése alkalmával a hivatalnokok fizetésének megváltása és az egyházak szükségleteinek fedezése céljából kötött egyességünk lejár. Örömöt hoz-e az a nap, avagy keserűséget, azt most még nem tudjuk. A továbbiakra vonatkozólag az intézkedések mégtétettek, a készülődések széles arányban megindultak. Nagy kérdés előtt állunk : visszatérjen-e a régi elavult rendszer, amelytől ezelőtt 10 évvel szabadulni vágyakoztunk s amely oly sok zsurlódásnak és keserűségnek volt kútfeje, s a mostani szomorú állapotokat tekintve mégis előnyösebb volt, — vagy maradjunk az uj rendszer mellett, — alkalmazkodva a jelen viszonyokhoz. Mindkettő igen nagy nehézséggel jár, s mindkettőnek majdnem elhárithatlan akadályok állanak útjában. A terményfizetésekhez való visszatérés — teljes mértékben, — sokak előtt a legelőnyösebb módnak látszik, de ennek akadálya az, hogy teljesen a lélekszámra van alapítva, s legújabb, jelenleg érvényben levő törvényeink ezt a rendszert megszüntették s az egyházi adó terhét a birtokra és családra fektették. Hogyan lehet tehát a régi dijlapokat az uj törvénnyel megegyeztetni ? Felelet : Sehogysem. Mert vagy a régi dijlapokat kell megszüntetni s uj dijlapokat készíteni, vagy a törvényeket kell megváltoztatni. A békeség idején, a normális viszonyok között erre senkisem gondolt, de nem is volt szükség rá, mert hiszen hive'ink a régi dijlap szerint fizettek, azzal a külörnbséggel, hogy a dijlap szerinti terményeket készpénzzel fizették, az akkori 5 évi átlag szerint megállapított árban. Ki gondolt akkor arra, hogy egy esetleges világháború felforgat mindent s ily képzelhetetlen áremelkedést idéz elő hosszú évekre ? Ugy tudom, hogy majdnem mindenki örömmel fogadta akkor az uj rendszert, a megváltást. Most azonban a jelenlegi állapot tarthatatlan. Tovább ezen az alapon nem mehetünk, ütött a 12-ik óra, amikor választani kell, hogy melyik uton haladjunk ? Visszatérjünk e a régi kerékvágásba, vagy uj utat nyissunk ? Több ut áll előttünk, több mód mutatkozik a megoldásra, és pedig ezek közül a legmegfelelőbb volna :
