A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1917. március
— 11 — Méltóztatnak emlékezni, hogy a mult kgyülés jk. 29. f. p. alatt már említés tétetett arról, hogy a főgymn. internátus felszabadítása érdekében az egyhm. elnökség a nm. vallás és közokt. ügyi miniszterhez kérelmet intézett. A vörös-kereszt-egylettel is voltak levélváltások, végül a vármegyei alispán úrtól — a mint igtatóm 2620 916. sz. igazolja, azt az értesítést nyertük, hogy jelenben áz internátus kórházi rendeltetése alul fel nem menthető, a sebesült és kórházi ápolást igénylő beteg katonák nagy száma miatt, sőt olyan épületeket is igénybe kell venni, melyek a lefoglalás alul eddig mentesítve voltak. Ennélfogva a folyó tanévben is kórház volt internátusunk. Várni kell béketűréssel, talán a jövő tanévben ismét visszaadhatjuk rendeltetésének. Megemlítem, hogy Rácz Dezső torna-tanár urnák szabadságolása érdekében a mult közgyűlés óta is tettünk lépéseket, bizva abban, hogy a nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur, tekintettel az ifjúságnak testedző katonai nevelése- és oktatására, végre helyt ad kérelmünknek, annyival is inkább, mert hiszen ő hivott fel minket és pedig nyomatékosan, hogy a tanulók testi erejének edzésére és a katonai nevelésre nagy súlyt helyezzünk. Kérelmünk ismét elutasittatott a szolgálati érdekre való tekintetből. Van szerencsém örömmel jelenteni, hogy a vármegye kiutalta a mult év őszén, október 4-én a convictusunkra megszavazott 200 korona segélyt. Az egyházmegyei közgyűlés elé beterjesztett ügyeket felvettem a tárgysorozatba ; bírósági ügy nincsen. A mult nyári közgyűlés óta a lelkészi állomásokban semmi változás nem történt. A segéd- és helyettes lelkészek következőkép vannak elhelyezve: 1. Ambrus György 1912. január 1. óta Fiume, hitokt. lelkész. 2. Fejérváry Kálmán 1915. március 13. óta Hobol, s. lelkész. 3. Fekecs István 1915. szeptember 1. óta Daruvár, helyettes lelkész. 4. Gombos Lajos 1916. február 1. óta Pata-Poklosi-Apáti, s. lelkész. 5. Halász Sándor 1915. december 1. óta K.-Dombó, s. lelkész. 6. Madarász Endre 1916. december 1. óta K.-mérő, h. lelkész. 7. Mózes Ernő 1916. május 20. óta Beleg, s. lelkész. 8. Németh Károly 1915. május 16. óta Alsok-Sarkad s. lelkész. 9. Pap József b. 1916. december 1. óta Lábod, s. lelkész. 10. Pap József i. 1915. december 1. óta V.-Pisanica, h. lelkész. 11. Prohászka Ferenc 1914- május 1. óta Uljanik, adminisztrátor. 12. Schmidt Béla 1015. március 13. óta Zádor, s. lelkész. 13. Szikszay László 1915. október 1. óta Somogyszobb, s. lelkész.