A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1917. március

— 4 — siratva ő benne nemcsak a fejedeimi barátot, a hü szövetségest, hanem a leglovagiasabb uralkodót, a legalkotmányosabb királyt, az igaz embert, népeinek atyját. Az egész müveit világ megrendülve vette elköltözésének gyászos hirét s kegyelettel, őszinte meleg érzelmekkel áldozott emlékének, s vett örökre bucsut a fejedelmek nestorától, az uralkodók példányképétől, „aki meghaladta jósággal és bölcseséggel a hirt, melyet az egész föld ketekségén hallottak felöle." De a mi hazánkat, nemzetünket érte a legnagyobb veszteség, mert majdnem példátlan hosszú uralkodása alatt teljesen összeforrott népünkkel, s a megválás annál mélyebb sebet ütött sziveinken. Szépen és hiven jellemezte országgyűlési házelnökünk következő rövid szavakkal, de találóan boldogult királyunk Ő Felségét: „I. Ferenc József nem csupán nagy uralkodó, hanem kiváló ember is volt; homlokára nemcsak a földi hatalmat jelentő korona fénye áradt, hanem ragyogóvá tette ezt a lelki nagyság koronája is, melyet viselvén úrrá lett királyunk a sziveken is. A hű magyar nép belefoglalta az ő jó királyának nevét szivébe, dallába és imádságába, tisztelve és szeretve benne azt a nagy embert, aki nemcsak ura, hanem atyja is volt népének." Hosszú élete folyamán ugy is mint király, ugy is mint ember bő mér tékben kivette részét az élet javaiból, örömeiből, sugárzó boldogságából s a hatalomnak dicsőségéből, de egyúttal annak szenvedéseiből, súlyos megpróbáltatásaiból és csapásaiból is. Két koronát hordozott egy félszázadon át: a dicsőségtől és fénytől ragyogó királyi koronát és a szenvedéseknek szúró, véres tövis koronáját, s mindeniket fenkölt lélekkel, emberi méltósággal, béketűréssel és istennek, az ő mennyei atyjának akaratán való teljes megnyugovással hordozta. Uralkodása arany betűkkel van beírva a történelem könyvébe, s emlékezete felejthetetlen s áldott lesz megszámlálhatatlan nemzedéken keresztül minden alattvalója szivében. Mintaképe volt azoknak az uralkodóknak, akik szivükön hordják népeiknek sorsát, s azoknak jólétük, boldogságuk előmozdítására mindent elkövetnek. Uralkodói kötelességeit minden téren lelkiismeretesen teljesítette, egész életét a kormányzásnak nehéz és fárasztó munkájában töltötte, kora reggeltől estig ott ült munkaasztala mellett. Szive jósággal, szeretettel, s könyörülettel volt teljes. Hazánk az ő uralkodása alatt lépett a fejlődés, virágzás ösvényére, s rohamos léptekkel haladt folyton előre, a kitűzött czcl felé. Alatta bontakozott ki nemzetünk az uj korban, a nagy világ előtti ismeretlenség homályából, s elfoglalta méltó helyét a nagy nemzetek között, s erős, hatalmas tényező lett a birodalmak szövetségében. Mély vallásosságának kifolyása volt az a jóindulat és türelem, a mellyel minden vallás felekezet iránt viseltetett. Ezeknek érdekeit, jogait tiszteletben tartotta, védelmezte ; a haladó kor szellemével rendszerint együttjáró ujabb terheket köny-