A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1917. március

— 5 — nyitette, s módot adott minden felekezetnek, hogy magasztos hivatásának teljesítésében a lelki művelődés és a népoktatás terén a szükséges anyagi eszközök rendelkezésére álljanak. Egyházunk is kibontakozott a nyomasztó anyagi szükség karjaiból, szabadon mozogva az általa szentesitett egyházi törvényeink mellett, a megujulás korszakába lépett s virágzásnak indult. Ref. egyházunk hivei az egész birodalomban mély bánattal és fájdalommal vettek bucsut a nemes lelkű, fenkölt érzelmű nagy uralkod ótól, s minden templomunkban megtartatott lelkének üdvösségéért a gyászistenitisztelet mult év dec. 3-án, s a tornyainkban lengő gyászlobogók hirdették a nagy veszteséget, amely bennünket sújtott, s a mély bánatot, mely sötét fátyollá vonta be magyar Sionunkat, s éneklésünket siralomra, örömünket keserűségre fordította. A megfáradott test édes álomba szenderült, a fenkölt nemes lélek istenéhez tért. „ Ti Kapuk emeljétek fel a ti fejeteket és emelkedjetek fel ti örökké való ajtók, hogy menjen be a dicsőségnek Királya", hogy ama boldog örökkévalóságban élvén, híven őrködjék továbbra is népe és nemzete felett, s imádkozzék mennyei atyánknál ezeknek békességéért és boldogságáért. Az örök világosság fényeskedjék neki. Legyen boldog, legyen áldott, legyen örök jó emlékezete közöttünk . . . És mikor elmúlt a gyász, megszűnt a jajszó, az öröm visszaadatott. Egy ifjú király, IV. Károly 0 Felsége lépett őseinek trónjára s a mult év december 30-án ékesítette fel magát Szent István apostoli koronájával, melyet az egész ország kitörő lelkesedése között, az ország rendeinek bizalmasai tettek fejére. Ugyanekkor koronáztatott meg szépséges ifjú neje is országunk királynéjává. Van tehát ismét királyunk, aki ifjúságának teljességében nyerte el isten kegyelméből, a magyar nemzet bizalmából a koronát, és az ezt jelképező hatalmat. A magyar nemzet és a király frigyre léptek s hálával fogadjuk azt a királyhoz méltó lelkesedést, mellyel ifjú életét nemzete boldogitásának igérte szentelni; s a nemzet is az ősi traditiókhoz hiven szeretettel övezi királyát, rendithetetlen hive lesz a korona viselőjének, s életét, vérét áldozza a trónért és királyért. Biztosítva vannak jogaink, törvényeink s ha a király és nemzet egymást megértve, egymást boldogítva, isten segedelmével munkálják a népek boldogságát, nincs hatalom, amely erőt vehetne rajtunk. Több mint ezer év tanúsága annak, hogy a magyar nemzet vészben és viharban, a legrettenetesebb próbáitatások között rendithetetlenül megáll, s ellenségei porba borulva, megszégyenülnek.