A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1915. június

— 5 — s féltve őrzött főiskolánk — drága kincsünk — ügyeit intézzük s azoknak felvirágoztatására közös erővel s szent akarattal törekedünk. Bocsásd meg mégis — ha most, mikor e lelki munkákban foglalatoskodunk — erőt vesz rajtunk a gyarló test, s borongó elménk, tekintetünk sok vészt és vihart látott, sok megpróbáltatásokon keresztülment hazánk sorsán függ, s lelki szemeinkkel kísérjük azon véres, ádáz harcokat, melyek hazánk épségéért, szabadságáért, békességéért dúlnak birodalmunk határai körül . . . Gonosz zsarnokság tört ellenünk, félemletes hatalom támadott reánk, de megszégyenült, mert te voltál a mi vezérünk és oltalmunk. Áldott légy, hogy velünk voltál a nehéz harcokban; hogy adtál erőt, bátorságot, szent lelkesedést a mi hős vitézeinknek, hogy diadalról diadalra haladva megtisztítsák hazánk szent földjét az ellenségtől; és most megtörve, megalázva és szétszórva fut, mert az írás szavai szerint „Az Urncik haragja vagyon ellenük és búsulása azoknak minden sokaságukon; a veszedelemre rendelte azokat; adja azokat halálra. És azok megölettetnek és elvettetnek és azoknak holttesteik megoszladoznak, és a hegyek megolvadnak azoknak vérük miatt". Amikor szabadításodért — Uram — forró hálánkat kiöntjük szent orcád előtt, egyúttal „Zengjen győzedelmi ének, nagy neve magasztalására, a menny és föld istenének, aki népünkkel tábort jár a". De megvalljuk uram előtted bánatunkat, s nem titkolhatjuk el fájdalmunkat, mert könyörgésünk áhítatos rebegésébe és győzedelmi énekünkbe is belevegyül a mi megsebzett hőseinknek kinos nyögése, a gyászba öltözött házastársak jajkiáltása, és az árváknak keserű zokogása. Halld meg ezeknek zokogását, nyisd meg füleidet ezeknek métó panasza előtt, számláld meg a könynyeket, melyeket szerelmeseikért a haza oltárára hullatnak. Legyen enyhítve fájdalmuk, legyen megszentelve bánatuk, s az Ur legyen nekik vigasztalásuk és erős oltalmuk örökkön örökké Amen.