A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1913. július
18 zólag a közvéleményes javaslattal járul az gyhm. közgyűlés elé : ,,Az értekezlet az egyházmegye kettéválasztását feleslegesnek és keresztülvihetetlennek tartja a köv. okokból : 1. Bár a horvát-slavon miss, egyházakkal 90 egyházra felszaporodott egyházmegye kormányzása és közigazgatása igen nagy munkabírást s rátermettséget kiván meg, ; arravaló esperes kezében fennakadás nélkül s pontosan elvégezhető s az egyházmegye nagy területén ezután is találkozik olyan nagy munkaképességű egyén, aki sikerrel megtud küzdeni, ha máskép nem, esetleg több megfelelő segéderő alkalmazásával, a sokoldalú elfoglaltatás teendőinek ; 2. Köztudomásu az egyházmegyének éppen nagyságából eredő ama súlya, melylyel sok fontos érdekünkre igen előnyösen ugy egyh. főhatóságaink előtt, miként egyéb összeköttetésekben bir, a kettéválasztás esetén pedig e súly az erők szétforgácsolásásak közismert törvénye szerint egyszerre elesnék és megszűnnék ; 3. Nagy akadályokba, leküzdhetetlen nehézségekbe ütköznék a csurgói főgimnázium kormányzásának ügye, mert a szétválasztást ugy keresztülvinni, hogy egyik részen se essék jogsérelem, s mindegyik érdek kielégítést nyerjen : lehetetlenség 1" Kgyülés a lelkészértekezlet álta felhozott indokok alapján az egyhmegye kettéválasztását célzó indítvány felett napirendre tér. C) Az e. m. lelkeszértekezlet az Egyetemes Liturgiái Bizottság pótló javaslatára vonatkozólag hozott határozatával kapcsolatban indítványozza, hogy egy egyhmegyei liturgiái bizottság küldessék ki, különösen azért, hogy az egyházak építkezéseinél, templomok építésénél, vagy renoválásánál a művészeti szempontra is érvényesíthetők legyenek. Kgyülés az indítványt elfogadja s a bizottság tagjaiul Földváry Jenő elnöklete alatt Somogyi György, Keresztes Gyula, Szabó Bálint s Gaál István kgyülési tagokat kiküldi. d) Az e. m. lelkészértekezlet az egyh. ker. ,,pénzkezelési szabályzat"-ra vonatkozólag javasolja, hogy a szabályzatot a