A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1913. július
19 Közgyűlés fogadja el a 12. §-hoz csatolt módositás elvetésével s a 10., 15., 24.- és 30. §-ok kihagyásával. Kgyülés a javaslatot elfogadja s az egyházkerületre felterjeszti. ß) Az e. m. lelkészértekezlet az uj egyetemes énekeskönyvre vonatkozólag indítványozza, hogy a Szabó Bálint, hetesi lelkész által készített javaslat az egyes lelkészi körökkel közöltessék azzal, hogy a javaslatra vonatkozó véleményüket még augusztus hó folyamán terjesszék be az esperesi hivatalhoz, hogy onnan az egységesítő javaslat a kerülethez idejében felterjeszthető legyen. Kgyülés az indítványt elfogadja s az abban javasolt intézkedések megtételére esperes ura,t illetve az egyes lelkészi köröket felhívja. [) Az e. m. lelkészértekezlet a közalap egyszersmindenkori segélyek további fenntartására vonatkozólag javasolja, hogy az eddigi állapot tartassák fenn továbbra is, mert a szűkölködő egyházaknak évenkint kell mindig bizonyos segély, habár kisebb összegű is. Lelkészértekezlet javaslata elfogadtatik. g) Az e. m. lelkészértekezlet Arany Bálint r. újlaki preoráns tanítónak az elökönyörgö tanitói állás törvényben leendő becikkelyezésére vonatkozó javaslatát egész teljességében elfogadja s annak a közgyűlés elé való felterjesztését további intézkedéstétel céljából elhatározza. Közgyűlés a maga részéről is elfogadja Arany Bálint javaslatát s azt pártolólag teszi át az egyházmegyei zsinati előkészítő bizottsághoz. h) Az e. m. lelkészértekezlet a lelkészi fizetések rendezésére vonatkozólag, véleményét és állásfoglalását a következőkben közli: „Bár az értekezlet szerint is tagadhatatlanul igaz, hogy a legújabb törvényjavaslat a szentesitett egyházi törvények vonatkozó pontjainak számbavétele nélkül és akként állíttatott össze, hogy végeredményében a lelkészek fizetése 600 koronával kevesbedett : mindazonáltal mert a javaslat nem véglegesen óhajtja rendezni a lelkészi fizetést, sőt már lépések