A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1911. július

s puritán egyszerűségében, egyházunkhoz, vallásunkhoz való ragaszkodásában s a kötelességek pontos és lelkiismeretes teljesítésében, legyen mindnyájunknak példányképe! Isten áldja, isten tartsa meg sokáig ! ! A mi ref. egyházunk helyzetét általánosságban illeti, azt nem mondhatjuk örvendetesnek. A türelmetlenségnek, visszavonásnak sötét szelleme kikelvén sírjából, újra megkezdette munkáját s hintegeti az egyenetlenségnek, pártoskodásnak magvait minden téren ugy a társadalmi életben, mint a külömbözö vallás felekezetek kebelében. A mire legnagyobb szükségünk volna, hogy haladhassunk, erősödjünk, boldoguljunk, az nincs: békesség! Mintha arra volnánk kárhoztatva hosszú évszázadok óta, hogy az örök harc legyen vigasztalan sorsunk. Külsőleg nézve, testi szemekkel vizsgálva ugy látszik, hogy a múlthoz viszonyítva kedvezőbb helyzetünk. Igen, mert a harc formája változott. Más idők, más fegyverek! Régen, ref. egyházunknak erőssége volt a vallásossag, isteni félelem, egyházhoz való törhetlen ragaszkodás. Ezekkel a lelki kincsekkel bővölködvén, a legádázabb küzdelmek között is fentartotta magát, szerzett híveket, terjeszkedett, virágzott. Igen, mert Jézus Péter apostolnak erős hitére célozva mondotta: „Erre a kősziklára építem fel az én anyaszentegyházamat, s a poholnah kapui sem vehetnek azon győzelmet;" Szegény volt egyházunk, földi kincsekkel soha nem bővölködött, a híveknek áldozatkészsége volt az az olajos korsó, a mely soha ki nem fogyott. Szegénységében volt az a roppant ereje a mellyel szembe szállt a világ hatalmasaival s megőrizte függetlenségét. Most anyagiakban annyira nem szűkölködünk, kívánatosabb örvendetesebb egyházunk helyzete, a mennyiben az állam segítségünkre jött. De ennek nem örvendezhetünk, mert a nyert előnynél sokkal nagyobb a hátrányunk s a nyereség és a veszteség nem fedezi egymást. Az az llamsegély, a melyet eddig különböző célokra nyertünk, ugyanolyan, vagy talán nagyobb mértékben csökkentette erkölcsi erőnket. A mily mértékben gyarapodunk az anyagiakban, olyan mértékben érezhetjük mindig nyomasztóbb helyzetünket az egyházi és társadalmi élet terén. Az a fel sem vevés, lekicsinylés, mellőzés a mellyel lépten nyo-