A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1904. augusztus

vezető férfiaink is csak ugy állhatnak meg jogaink mellett rendületlenül, ha mi mindnyájan teljes készenlétben, mint egy ember állunk hátuk mögött, s ezzel fokozzuk erejüket, élesztjük lelkesedésük tüzét; hanem csak azt, hogy a mig érdekeinket, jogainkat ez uton is kivivni, megnyerni reméljük és tudjuk, ne tereljük más térre a küzdelmet. Ha eddig voltak olyan vélemények, hogy oszlop embereink lanyhán viselték magukat s nem fektettek kellő súlyt a mi mozgalmunkra, mindezek most eloszolhatnak. Mert feltéve — de meg nem engedve, — hogy minden igyekezeteink meghiúsulnának, a mi vezető köreinket vádolnunk nem lehet. Bizonysága ennek az egyházi törvénytervezetbe felvett ujabb melyek az egyes gyülekezeteknek állami hozzájárulás által való íelsegélésüket tervezik, s igy meg lesznek mentve az összeroskadástól. Bizonysága ennek a magyarországi ev. ref. és ág. hitv. keresztyén egyház vegyes bizottságának emlékirata a magas kormányhoz, az 1848. XX. t. cz. végrehajtásáról, mely felöleli összes szükségleteinket, s ezeknek általunk nem viselhető terheit hordozni kívánja, követeli, állami pénztárból. Bizonysága végül a kormányelnök urnák azon nyilatkozata, mely szerint a fentebbi emlékiratra kijelentette, hogy az első és a lehető legrövidebb idő alatt megoldandó kérdés, az adózás terén mutatkozó mizériák orvoslásának kérdése. Ugy azonban, hogy minden egyházközség, melyben az adó teher nyomasztó, köteles legyen egy ujabb adó kulcsot léptetni életbe, olyan adó kulcsot, a mely számol a hivek anyagi viszonyaival, mely megszünteti azt a nagy igazságtalanságot, mely még az egyházak többségében létezik, hogy az egyházi adózást pár bér szerint fizetik, illetve teljesitik, s az uj adókulcs fokozottabb mértékben veszi igénybe a vagyonosabb híveknek adózási képességét, de egyúttal leszállítja a mainak sok helyen egy részére, a szegény ember adózási terhét s azután állami hozzájárulásból fedezi azt a hiányt, a mely ezen uj adókulcs életbe léptetése mellett az illető egyház költségvetésében mutatkozik. Íme ezek a jelek, a melyek hirdetik — fájdalom — még nem a teljes szabadulást, hanem a kibontakozásnak, megkönnyebbülésnek, szabadságnak szép hajnali pirulatát, mely derült napot igér! Ez a szó röppent el ajkaimról, hogy — fájdalom! Igen, mert alaposan áttanulmányozva, ugy a zsinati törvénytervezetnek az egyházi adózásra vonatkozó szakaszait, mint a magas kormány-