A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1904. augusztus

tétlenül érdek ellentétek fejlödnek ki. Minél magasztosabb az eszme, mely széles körökben elterjedve, biztosítékot nyújt az emberiség jólétének, boldogságának felvirágoztatására, a lelkiismereti és polgári szabadság teljes kivivására: annál nagyobb szokott lenni ez a mozgalom. És ha a czélt szem elöl nem tévesztve, ha mellékes érdekek által a küzdő felek magukat befolyásoltatni nem engedik és végül ha életkérdéssé vállik az igényeknek kielégítése, az eszmék diadalra vezetése, s igy a megkötözöttségböl való kibontakozás: a mozgalom, vagy mondjuk a küzdelem eredményekkel jár. Ha az emberiség mindig tudna lépést tartani a korszellemmel s megértvén az idők jelét, magát tudná ahoz alkalmazni: akkor szép csendben, békességben megtörténnének a változások, átalakulások. Ellenkező esetben forrongások közepette megy végbe a társadalmi ellentétek kiegyenlítése, a felmerült és immár összegyülemlett bajoknak orvoslása, meggyógyítása. Azért ezen mozgalmak feltétlenül szükségesek az emberi társadalomban, minden téren. Bocsánatot kérek, mélyen tisztelt közgyűlés, hogy esperesi jelentésemet ezen tárgynak fejtegetésével kezdettem, de szükségesnek tartottam ezeket előre bocsátani, midőn ref. egyházunk állapotát, a valósághoz hiven, a maga teljes képében akarom — bár csak rövid vonásokban — felmutatni s igazolni azt, hogy miért kellett nekünk is ezen általános mozgalomhoz csatlakozni. A ki ismeri magyarországi ref. egyházunk majdnem négyszázados múltját, láthatja, hogy ennek része, öröksége soha nem volt más, mint szakadatlan elnyomatás, folytonos üldözés. Lenyűgözött helyzetében csak nagy nehezen, alig tudott a korral haladni, az anyagiakban való nagy szegénysége megkötötte szárnyait s odáig jutottunk immár, hogy az élet- és halál kérdése lett ránk nézve, ha tovább is megmaradunk ezen önmagunkkal is jótehetetlen állapotban, melyben kezdettől fogva sinlődtünk. Tehát mindenki láthatja — kinek józan gondodolkozása s igazságérzete van, hogy a mozgalomhoz csatlakozása a ref. egyháznak, nem más, mint az élni akarás. Ellenkező esetben, mint az orvos a halálra vált betegre, ugy a társadalom reánk is kimondhatja a katasztrófa pontos és rövid idejét. Ha valaha volt és van testület, mely immár a maga régi keretében nem fért meg; ha volt és van az emberi társadalomban olyan tényező, mely munkájában gátolva, akadályozva volt; ha volt és van olyan váll a mely roskadásig emelte a közterhe-