A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. július

— 15 — Kis-Dobsza jelentette, hogy 888 k. tőke kamat jövedelme a presb. határozat alapján, a lelkészt illeti, azonban erről a dijlapban említés nincs. Bevezettetni kéri. Istvándiban bejelentette a presbytérium, hogy az egyházi hivatalnokok íöldjei után, az egyház által fizetendő adót is átíratja a lelkész nevére, hogy ennek alapján a lelkész tagja lehessen' a községi képviselő testületnek, ugy azonban, hogy ezen adót ez után is az egyház fizeti. Hobolban azon panasz tétetett, hogy bár az egyház 50 frt (100 kor.) adót fizet, még sincs képiselve a községi képviselő tes­tületben, megtörténhetik — mint már volt rá eset, hogy ott az egyház nélkül határoznak — s pedig hátrányosan az iskolai ügyekben. Béczen azon panasz tétetett, hogy a magtár kezelő nem szá­molt el, s igv lehet esetleg kára is a gyülekezetnek. Kéri utasít­tatni az elszámolásra, mert a felelősség a presbyteriumot is ter­heli. M.-Ladon a patosfai gondnok jelentette, hogy a gyengébb iskolásokat a patosfai róm. cath. iskolába adták az első években, mert a cath. tanitó kijelentése szerint többet nem fizetnek mint 5 k. 20 fillért. Azonban febr. hóban kivetett a cath. iskolaszék minden ref. gyermekre ülőhely pénzt, és pedig a mindennapi is­kolásokra 4 koronát, az ismétlősökre 2 koronát fejenként. Midőn ezt tudomásukra hozták, azonnal kivettek minden ref. gyermeket a cath. iskolából, M.-Ladra küldöttéle ki őket; és a főszolgabírói hivatal mégis végrehajtatta rajtuk az ülőpénzt 34 koronát, sőt még viszamenőleg is megfizettették velük 3 évre, pedig az előtt ülőhely pénz nem volt. S ilyen esetben a községi pénztárból fizet­tetik a róm. kath. tanítónak az ismétlő iskolások 30 k. tandiját, holott ref. lakosok is sokan vannak. Ezen panaszuk orvoslását kérik. Csurgón a tanitó az iránt kér intézkedést, hogy a feleke­zeti tanítók a tankötelesek összeírásával ne a legszorgosabb szor­galomszaki időben — május hóban — foglaltassanak el, hanem a szigorlatok után, a melyek jun. nó elején már megtartatnak; igy ezután is van elég idő azok összeírására. Alsó-Segesden Tóth Ferencz presbyternek megválasztatott, s kijelentette hogy örömest elfogadja e hivatalt de a templomban nem esküszik fel vasárnap, hanem hétköznap, vagy a presbyté­rium előtt. A presbyterium azt kívánja, hogy mint eddig minden

Next

/
Oldalképek
Tartalom