A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. július

megválasztott hivatalnok ugy ő is ünnepélyesen a templomban esküdjék fel. Nem tudtam ezen ügyet elintézni s a lelkész urnák egyenes kérésére terjesztem a kgyülés elé intézkedés végett. Ké­rek e tárgyban határozatot. Galambokon utasítottam a gondnokokat a kerítések jó karba helyezésére, a bevételi és kiadási összegek bevezettetésére, mert jan. óta voltak bevételek és kiadások, de a számaló könyvbe egy fillért sem Írattak be. Megtagadták az engedelmességet. Erre an.-ka­nizsai főszolgabírói hivatal utján eszközöltettem a gondnokok ter­hére a kerítés javítást, a gondnokok pedig hivatalukról lemondot­tak. A lemondást elfogadtam, elrendeltettem a lelkész úrral az uj gondnok választást. Más két egyén választatván gondnokká, azóta nincs semmi panasz, rendben van minden. Tótszentgyörgyön a lelkész és presbyterek közt kitört há­borúság, különösen lelkésznek 3 presbyter elleni kemény kifaka­dásai, és más közbejött események miatt az egyházlátogatást nem is végezhettem be, hanem kénytelen voltam a nagy zavar miatt felfüggeszteni és azonnal berekesztani. Panaszos ügyük a bíróság előtt van, az lesz illetékes elintézésére. A mint már jeleztem, helyettes lelkészt rendeltem a funkcziók végezésére. Sok olyan do­log merült fel ez év eleje óta, a minek előterjesztése hosszas volna, és épületességre nem szolgálna, azért ezeket elhallgatom. Szentáról a magam részéről nem jelentek semmit, nehogy olyan kellemetlenségek merüljenek fel, mint a mult tavaszi kgyü­lésen. Azt azonban, mint az egyház vizsgálati jegyző ur bejegy­zett a visitationális jkönyvbe, kénytelen vagyok szóró! szóra elő­terjeszteni e következőkben : „A can. visitation nem jelent meg senki. Preaoráns panasz­ként jelenti, hogy a sparhert, kemencze, kerítés romlott, használ­hatatlan állapotban vannak. Kályhát fűteni nem lehet, mert összedűl. Az egyház reparatioról nem gondoskodik. Ugyancsak preoráns állítja, hogy az anya egyház lelkésze tudtára adta, hogy jobb lesz, ha teheti, tisztességesen távozik Szentáról, és hogy a preoránsi állásnak jelenlegi tanítóval való betöltése körüli eljá­rása az egyházmegyének és egyházkerületnek törvénytelen volt. Taniió állítása szerint a lelkész az egyház tagjainak azt mondta „sérelmet szenvedtelek, de Pál apostol szavai szerint inkább szen­vedjetek." Az egyháznak egyhm. fegyelmi bírósági ítélettel felfüggesz­tett gondnoka az egyház pénzét magánál tartja, s bár bevételez

Next

/
Oldalképek
Tartalom