A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1879. március

azért teszem, mert mint alkotmányos ember és protestáns, a többség akaratának hódolok, a magamét annak alárendelem; de teszem azéit is, hogy ez által egyházunknak s a protestáns közéletnek szolgálhassak, reményeire, hogy a bennem helyezett bizalomnak megfelelve, azt ki is érdemleni, azoktól pedig, kih bizalmukkal másfelé fordultak, megnyernem sikerfllend. Nagytiszteletfl Egyházmegye! mozgalmas időket élünk. Magyarhoni bitfeleink várakozásteli arccal fordulnak, az évek hosszú során át sovárgott s ma már küszöbön álló zsinat felé. Szép reményeket kapcsolunk a kilátásba helyezett egybázrendezéshez, ós méltán, mert nem fogunk oldott kévék lenni, hanem tömörülve, egy milliókból álló életerős hatalmat fogunk alkotni. Olvashatják, mert kezeink közt van a zsinati előkészítő munkálat. A nélkül, hogy ennek részletes ismertetésébe bocsátkozni akarnék, mely úgy is eg.yik főtárgya lesz jelen közgyűlésünknek, vagy az abban aitfeleink kitűnőségei által felállított nagy szabású alapelveket kicsinyelném; csak annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy belső társadalmi bajokon, csupán külső eszközök által, mint ezt a zsinat teszi és teheti, segiteni nem lehet. Pedig egyház társadalmi életünk be^ső betegségére mutat, azon helyi érdekek zzülíe kicsinyeskedés, mely az eddigi conventi feleselések, sőt a zsinati munkálatok gondos megfigyelőjének szivét kora aggodalommal tölti el. Mindent, sőt csak sokat is a zsinattól tehát ne várjuuk; de tegyünk annál többet mint autonom testület önmagunk. E végre 1. Emelkedjünk az önbecsérzet azon fokára, mely az önalkotta törvény előtt, lehető fogyatkozásai mellett is hódoló tisztelettel hajol meg, azt önalkotta helyzetet féltő kincsként őrizi. A ki önmagát nem becsüli, miként várhatja mások becsülését? E nélkül önkormányzati szabadságunk rend helyett áldástalan viszályt szül, időről időre hozott s hozandó statulumaink az amabilis confusiót szentesitendik. 2. Ha nem csak tengődni, hanem új életre kelni is akarunk, legyünk készek az áldozatra. Ei akarja a célt, akarnia kell az eszközöket is. A mi fénytelen egyházunk virágzása sohasem függött külső okoktól, sohasem voltak oly mostoha körülmények, melyek gátolhatták volna igazi feladatának, a szeretet müvének az áldozatok meghozásában, sőt multunk elég fényes példáját mutatja annak, hogy az üldözés szomorú napjaiban árasztá legszebb áldásait, a keresztyén szeretet.